Jobban látszik a kosz az undortól

Az undor érzése nem igazán kellemes, de a kutatók szerint a "pfujnak" is megvan a maga szerepe: azok az emberek, akik undorodnak valamitől, könnyebben észreveszik a piszkot.

A internetes kiadásában megjelent tanulmány szerint tehát az undor hatására könnyebben észrevesszük a koszt és más „tisztátalanságot”, ami megbetegíthet bennünket. Ez nem az első példa arra, hogy az érzelmeink befolyásolják az észlelésünket. A Journal of Anxiety Disorders folyóiratban publikált másik kutatásból például az derült ki, hogy nagyobbnak látszanak a pókok azok számára, akik félnek tőlük. Ehhez hasonlóan a tériszonyos emberek is a valóságnál nagyobbnak látják az eléjük táruló mélységet.

A Virginia Egyetem kutatói azt feltételezték, hogy az undor érzése érzékenyebbé teheti az embereket arra, hogy észrevegyék a fehér szín tökéletlenségeit, amelyek kétes tisztaságra utalnak. Kísérletükben 122 egyetemi hallgatónak mutattak számítógépen négy szürke négyzetet, melyek egyike eltérő árnyalattal rendelkezett. Az alanyoknak ki kellett választaniuk az eltérő árnyalatú négyzetet. Ezután kérdőívet töltöttek ki, amely az undorral kapcsolatos érzékenységüket vizsgálta.Az eredmények azt mutatták, hogy minél érzékenyebb valaki az undorra , annál nagyobb valószínűséggel észlelte a fehér és a szürke árnyalatainak eltérését.

A másik kísérletben arra kértek 44 hallgatót, hogy végezzenek egy hasonló feladatot, amelyben egy halvány számot kellett észrevenni fekete vagy fehér háttérben. Ezúttal azonban az alanyok vagy undorító (csótány, szemét), vagy félelmetes (fegyver, dühös arc) képeket láttak a feladat elvégzése előtt. Korábbi kutatások ugyanis azt bizonyítják, hogy a kutatók ezzel finoman befolyásolhatják az alanyok viselkedését. Ebben a kísérletben sem történt másképp. Az undorra érzékenyebb személyek könnyebben meg tudták különböztetni a fehér és a világosszürke árnyalatokat, miután az undorító képeket megnézték. Az undorra nem érzékenyek esetében azonban nem tapasztaltak változást, valószínűleg azért, mert nem lehetett őket eléggé undort kelleni bennük a képekkel.

A kutatók úgy vélik, hogy az undorra érzékeny emberek azért vannak jobban tisztában a vakító fehér és a piszkosfehér közötti különbséggel, mert a tisztasággal kapcsolatos aggodalmaiktól motiválva jobban odafigyelnek ezekre a színárnyalatokra. Az is elképzelhető azonban, hogy amúgy is jobb az érzékelőképességük, és ennek köszönhetően veszik észre jobban a piszkot olyan helyeken is, ahol másoknak nem tűnik fel, ez pedig felerősíti bennük az undor érzését.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos, száraz időre számíthatunk helyenként kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Az élénk északkeleti szelet főként a Tiszántúlon olykor erős lökések kísérhetik, de délután már elkezd veszíteni erejéből a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 12 és 16 fok között várható.Késő estére 3 és 11 fok közé hűl le a levegő. A hidegfronti hatás lassanként megszűnik, így enyhülhet az általa okozott fejfájás is.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.