Jó hír gluténérzékenyeknek!

A Gut januári számában megjelent tanulmány szerint holland kutatóknak sikerült előállítani egy gluténbontó enzimet. Az enzim forrása egy gombafaj, az Apergillus niger.

Ha az enzim klinikai vizsgálatokban is bizonyít, akár megmentheti a gluténérzékeny betegeket szigorú diétájuk állandó betartásától.

Dr. C. Mitea és munkatársai a Leiden Egyetemi Egészségközponttól az Aspergillus niger prolil-endoproteázát (AN-PEP) tesztelték egy laboratóriumi modellen, mely az emberi emésztőrendszerével csaknem megegyező körülményeket képes teremteni. A fehér kenyérhez adott enzim 90 percen belül teljes egészében lebontotta a glutént, méghozzá a gyomorban lévő feltételek mellett. Az enzim kibírta a gyomor emésztőnedveit és erősen savas kémhatását is.

A kutatók gyorséttermi komplex ételeken is kipróbálták az AN-PEP-et, és hasonló eredményeket kaptak. AN-PEP hiányában legalább 120 percig a gyomorban maradt a glutén. Az enzim eltüntette a T-sejteket stimuláló glutén-eredetű peptideket, így a gluténre érzékeny szervezetben sem alakul ki immunreakció.

A kutatók szerint most már csak a klinikai vizsgálatok vannak hátra, hogy megállapítsák, képes a szájon át adott enzim-pótlás teljes egészében megszüntetni a glutén-toxicitást, és ezzel lehetővé tenni a szigorú diéta elkerülését. A szerzők szerint az AN-PEP alkalmas lehet erre a szerepre. Az enzim előállításához használt gombát egyébként az élelmiszeripar nagy mennyiségben termeli, így könnyen és gyorsan elérhető lehet.

Forrás:
Medipress hírszolgálat

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

A délnyugati határ mentén napközben vékonyodik, és déli irányba levonul a felhőzet. Máshol többnyire napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, de a gomolyok időszakosan jobban összeállhatnak. Kisebb eső, zápor a délnyugati határ mentén előfordulhat. Élénk, majd délelőttől erős, estétől néhol akár viharos lökések is kísérhetik az északkeleti szelet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között várható. Késő estére 6 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.
kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.