Izgalmas dolog derült ki a kőkori emberről

Egy 5700 éves "rágógumit" találtak dán kutatók. Az anyag vizsgálatával ráadásul meglepő adatokat tártak fel a fogyasztójáról.

Az ősi rágógumi elemzésével a dán tudósok megállapították a fogyasztójának nemét és szemszínét, de még azt is, hogy az illető mit evett utoljára és milyen baktériumok voltak a szájában. Ez az első olyan eset, hogy egy teljes ősi emberi genomot sikerült visszanyerni emberi csont- vagy fogmaradványok nélkül - közölte Hannes Schroeder, a Koppenhágai Egyetem kutatója, a tanulmány társszerzője. Az ősi rágógumi egy nagyon pontos ősi DNS-forrás abból az időszakból, amelyből nagyon ritkán találunk emberi maradványokat - tette hozzá.

rágógumi, rágózás, nyírfakéreg, nyírfakátrány, nyírfakéregpép, fogtisztítás, éhség, ragasztó
Úgy tűnik, a rágógumi ősi fajtája már a kőkorban is népszerű volt. Fotó: iStock

Így rágóztak őseink

A Dánia déli részén fekvő Syltholmban folyó ásatásokon talált nyírfakátrány-maradványt a kőkori ember használhatta rágógumiként. A kinyert DNS-minta elemzéséből kiderült, hogy nő fogyasztotta, akinek valószínűleg sötét haja, sötét bőre és kék szeme volt. Genetikailag az illető jóval közelebb állt az európai kontinensen élt vadászó-gyűjtögető emberekhez, mint az abban az időben Skandinávia középső részén élő emberekhez - állapították meg a kutatók.

Veszélyes, ha lenyeljük a rágógumit? A válaszért olvassa el korábbi cikkünket!

Syltholm egyébként egy páratlan lelőhely. Szinte mindent megőrzött az iszap, ami azt jelenti, hogy a szerves maradványok tökéletes állapotban maradtak meg - ismertette Theis Jensen, a tanulmány társszerzője. A térségben a kutatók találtak növényi (mogyoró) és állati (kacsa) DNS-t is, ami megerősítette a kutatók tudását arról, kik és miként éltek több mint ötezer éve a térségben. Azt viszont nem tudják pontosan, hogy a nyírfakéregpépet miért puhította a nő a szájában. Egyes feltételezések szerint talán így próbálta ragasztóanyaggá alakítani - az ugyanis már közismert, hogy az ősember nyírfaszurkot használt ragasztóként.

Egyes szakemberek azt is elképzelhetőnek tartják, hogy a nő fogtisztításra használta a pépet, vagy az éhségét akarta elvenni az anyag rágásával. És persze az is lehet, hogy egyszerűen csak kőkori rágógumiként szolgált a nyírfakéregpép.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

Döntően felhőtlen, zavartalanul napos időben lesz részünk, így csapadékra sem kell számítani. Az Alpokalján a délies, míg az Alföld egyes részein olykor az északkeleti szél megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22 és 25 fok között alakul. Sem ma, sem az elkövetkező napokban nem várható fronthatás. Anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.