Elfelejthetik az inzulint a cukorbetegek?

Inzulin nélkül kezelhető, sőt akár visszafordítható lesz az egyes típusú cukorbetegség egy friss amerikai kutatás eredményei szerint.

A kutatók olyan inzulintermelő, bőr alá ültethető implantátumot fejlesztettek ki, amely akár képes lehet visszafordítani a cukorbetegséget. Az érintetteknél ráadásul valószínűleg nem lesz szükség kilökődést gátló gyógyszerre sem – számolt be az Interesting Engineering a Massachusetts Institute of Technology kutatásának eredményeiről.

vércukormérés, vércukor, cukorbeteg, vércukormérő, ujjszúró
A cukorbetegek kezelését lehet hogy el is felejthetjük. Fotó: Getty Images

Több százezer inzulintermelő sejt van benne

A kutatásban részt vevő mérnökök olyan új beültethető eszközt fejlesztettek ki, amely segíthet az érintettek vércukorszintjének szabályozásában anélkül, hogy gyakori inzulininjekciókra lenne szükségük. Az implantátum, amely több százezer inzulintermelő sejtet tartalmaz, azok életben tartásához beépített oxigéngenerátorral is rendelkezik. Bár egyelőre csak egereken tesztelték, a szakemberek szerint az eszköz teljesebbé teszi majd a cukorbetegek életét. Az egereken ugyanis annak beültetése után legalább egy hónapig normális vércukorszintet mértek. 

Minél hamarabb ismered fel a cukorbetegség tüneteit, annál hamarabb kaphatod meg a létfontosságú kezelést. Éppen ezért nem árt tisztában lenni, mi utalhat a diabéteszre. Mutatjuk

A cukorbetegség, más néven diabétesz egy szénhidrát-anyagcserezavar, azon belül a glükóz feldolgozási zavara. Két fő típusa van, az egyik a döntően életmódbeli tényezőkre visszavezethető 2-es típusú diabétesz, a másik a gyerekkoriként is emlegetett, autoimmun okok miatt kialakuló 1-es típusú diabétesz. Ennél a típusnál immunrendszeri okok miatt károsodnak a hasnyálmirigy inzulintermelő béta-sejtjei, emiatt van szükség annak pótlására. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A párásság és a köd megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!