Ilyen hatással lenne ránk egy hét túrázás

Amerikai kutatók új tanulmányukban azt állítják: egy hétnyi túrázás, és ezzel együtt a mesterséges fényforrások kerülése visszaszoktathat minket természetes alvásciklusunkra.

Amiatt ugyanis, hogy kevésbé vagyunk természetes napfényben és egyre többet használjuk a lámpákat, egyre jobban eltérünk természetes élet- és alvásciklusunktól. A Current Biology szaklapban publikált anyag szerint belső biológiai óránk automatikusan ráhangolódik a nyári fény-sötétség ciklusra (amely Coloradoban, a kutatás helyszínén például 14 óra 40 perc fény - 9 óra 20 perc sötétség eloszlást jelent).

Az alváshiány az egyik legsúlyosabb egészségügyi probléma napjainkban: bármennyire is úgy gondoljuk, hogy a fáradtságon kívül nem lesz következménye, hosszú távon növeli a krónikus betegségek kockázatát. Nézze meg, milyen következményekkel számolhat! A University of Colorado kutatói azt is állítják: a napfényre való ráhangolódás miatt nemcsak korábban tudunk kelni, hanem az eltolódott élettempó okozta testi és mentális problémáknak is búcsút mondhatunk.

A két hétig tartó kísérletben hat férfi és két nő vett részt, akiknek átlagéletkora 30,3 év volt. Az első héten a résztvevők megszokott élettempójukat élték, a másodikban azonban túrázni küldték őket, ahol csak természetes fény, illetve tábortűz világította meg őket: mesterséges fényforrások nem érhették őket, így mobiljaikat, tabletjeiket és laptopjaikat sem vihették magukkal. Alvásidejüket és -hosszukat rögzítették mindkét héten.

egy hétnyi túrázás, és ezzel együtt a mesterséges fényforrások kerülése visszaszoktathat minket természetes alvásciklusunkra

A tanulmány szerint belső biológiai óránk szerint az este a napnyugtával kezdődik és a napkeltével végződik. A második hét végén a résztvevők két órával korábban tudtak kelni és melatonintermelésük jó 50 perccel ébredés előtt indult meg, ami összességében azt jelentette, hogy a helyreállt alvásidő következtében könnyebben tudtak felébredni. Ehhez az is hozzájárulhat, hogy a második héten a résztvevőket mintegy négyszer több fény érte, mint az első héten. Ez egybevág olyan alvászavaros páciensek beszámolóival is, akik korábban azt állították: csak akkor tudtak korán elaludni és korán is ébredni, amikor nyáron kirándulni mentek valahova.

A kutatás azt is sugallja, hogy a fényviszonyok kontrollálásával - például az esti fényviszonyok csökkentésével, illetve a rövidebb, kék és zöld hullámhosszok kiszűrésével, valamint a nappali fényviszonyok erősítésével - könnyíteni lehetne az eltolódott alvásciklusok okozta problémákon.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +8 °C
Minimum: -2 °C

Északnyugat felől a Dunántúlon, valamint északkelet felől a keleti országrészben tovább szakadozik, csökken a felhőzet. A középső és déli tájakon azonban tartósan felhős marad az idő, ott még az esti órákban is előfordulhat zápor, havas eső zápor, illetve hózápor. Az északias szél késő délutántól elkezd veszíteni az erejéből. Késő estére többnyire -3 és +5 fok közé hűl le a levegő. Orvosmeteo: hidegfront, hózápor és viharos szél nehezíti a hétfőt

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra