Így különböztetjük meg a jobb és bal kezünket egymástól

Egy kézről készült kép láttán hogyan tudjuk eldönteni, hogy az a jobb vagy a bal-e? Ezt a kérdést járja körül a Psychological Science című folyóirat soron következő számában megjelenő tanulmány.

"Évtizedekig az a nézet tartotta magát, hogy ilyenkor a motorikus képzelőerőt használjuk" - mondta el a Kaliforniai Egyetem munkatársa, Shivakumar Viswanathan, aki társaival, Courtney Fritzcel és Scott T. Graftonnal úgy gondolta, hogy ilyenkor valójában a saját kezünket vetjük össze a képen látottal.

Kutatásaik során azonban úgy tapasztalták, hogy az agy bonyolult mentális műveletek nélkül is képes a két oldal megkülönböztetésére. Ha egy ismeretlen kezet látunk, még ha nem is a neki megfelelő oldalon van, agyunk megpróbálja azt helyre tenni. Igaz, ez csak akkor sikerül, ha már tudjuk, valójában jobb vagy bal kezet látunk-e.

A kísérlet során a résztvevők elől elrejtették a saját kezüket. Ezután különböző szögben lévő kezeket mutattak nekik, olyan színes pontokkal jelölve, amelyek a fel- illetve a lefelé mutató tenyeret jelezték. Az egyik csoport először látta a figurát, azután a pontot, míg a másodiknál fordított volt a sorrend. Mindkét csoport tagjai összepárosították gondolatban a pontot és a figurát. Ugyanakkor amikor a pontot és a figurát egyszerre mutatták, az első csoport tagjai a jobb kéz mutatásakor a bal kezükkel jeleztek és fordítva, míg a második csoportba tartozók helyesen érzékelték a látottakat. A különbséget az érzékelések közti eltérés okozta.

A második forduló résztvevőinek elmondták, melyik oldalt látják, és azt kellett eldönteniük, hogy az így lerajzolt tenyér fel vagy le van-e fordítva. Ebben az esetben az illuzórikus kézmozgás csak akkor következett be, amikor a látott kézfigura illett a résztvevő saját tenyérlefordító reakciójához, máskor nem. Annak ellenére, hogy nem kérték, hogy döntse el, jobb- vagy baloldali tenyeret lát-e, a válasz nagyban függött a látott és érzett kéztől, és az ezt követő illuzórikus mozgástól- számoltak be tapasztalataikról a kutatók.

Véleményük szerint ez megmagyarázhatja, miért érzik az amputáltak olykor a levágott testrészüket is: ha a tükörben megpillantják az ép végtagot, ez arra készteti őket, hogy "megérezzék" azt is, amelyik már nincs a helyén, ezzel csökkentve a helyzet okozta kényelmetlenséget.

ITT MEGOSZTHATOD:

agy

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
magnézium szedése
Nem hasznosul jól a magnézium, ha így veszed be – Ezt az 5 hibát ne kövesd el
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +35 °C
Minimum: +18 °C

Nagyrészt derült idő várható, felhős tájak csak a délnyugati megyékben maradhatnak. Estig még kevés helyen - főként a nyugati, déli és északkeleti országrészben - zápor, esetleg zivatar is kialakulhat, de a délnyugati megyékben éjszaka sem zárható ki csapadék. Az északi, északkeleti szél többfelé lesz élénk, eleinte helyenként még erős, esetleg viharos közeli is a keleti, északkeleti országrészben.Késő estére általában 25 és 32 fok közé csökken a hőmérséklet.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 16 és 22 fok között alakul, de a szélárnyékos északi tájakon ennél alacsonyabb értékeket is mérhetünk. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.