A gondolkodásunk egyértelműen összefügg a mikrobiommal

Ha a mikrobiom egészséges, a gondolkodás is az. Elgondolkodtató eredményre jutott egy kutatás.

Egy új tanulmány, amelyet az UCLA Health jelentetett meg, megállapította, hogy a rugalmas gondolkodású emberek neurális aktivitást mutatnak azokban az agyi régiókban, amelyek a jobb megismeréssel és az érzelmek szabályozásával kapcsolatosak. Általában figyelmesebbek és jobban leírják érzéseiket is. Ugyanez a vizsgált csoport az egészséges bélrendszerhez kapcsolódó mikrobiommal is rendelkezett a vizsgálatok szerint.

Hogy miért érdekes ez? Mert a kutatás megerősítette, hogy a mikrobiom hozzájárul a mentális egészség működéséhez.

A tanulmányhoz a kutatók ahelyett, hogy a mikrobiom azon aktivitását és összetételét vizsgálták volna, amely betegségekkel - például szorongással és depresszióval - kapcsolatos, a forgatókönyvet megfordították. A mikrobiomot és az agyműködést olyan egészséges embereknél akarták tanulmányozni, akik hatékonyan megbirkóznak a különböző típusú stressz típusokkal, így a diszkriminációval és a társadalmi elszigeteltséggel is.

Ha azonosítani tudjuk, hogyan néz ki az egészséges, rugalmas gondolkodásra alkalmas agy és a mikrobiom, akkor célzott beavatkozásokat tudunk kidolgozni ezekre a területekre a stressz csökkentésének érdekében” - mondta Arpana Gupta, vezető szerző. Úgy vélik, ez az első olyan tanulmány, amely a reziliencia, az agy és a bélmikrobiom metszéspontját vizsgálja.

A kutatás megerősítette, hogy a mikrobiom hozzájárul a mentális egészség működéséhez. Fotó: Getty Images

Gupta és csapata, a stressz kezelésére szolgáló módszerekre összpontosított, mert a kutatások kimutatták, hogy a kezeletlen stressz növelheti a szívbetegségek, a stroke, az elhízás és a cukorbetegség kockázatát. Míg a stressz az életünk elkerülhetetlen része, a kezelésének tanulmányozása segíthet megelőzni a betegségek kialakulását.

A Nature Mental Health folyóiratban megjelent tanulmány elkészítéséhez a kutatók 116 embert kérdeztek meg rugalmasságukkal kapcsolatban – például az ösztönös bizalomról mások felé és a változások pozitív elfogadásáról – majd két csoportra osztották őket. Az egyik csoport előkelő helyen végzett a rugalmassági skálán, a másik csoport pedig alacsony pontszámot kapott. A résztvevők MRI képalkotáson is átestek, és két-három nappal a vizsgálat előtt székletmintát adtak.

A kutatók azt találták, hogy a nagy rugalmasságú csoportban az emberek kevésbé szorongtak és nem voltak depressziósak, kevésbé voltak hajlamosak ítélkezni, és az agy azon régióiban is aktivitásuk volt, amelyek érzelmi szabályozással és jobb megismeréssel kapcsolatosak, mint az alacsony rugalmasságú csoport. "Amikor stressz történik, gyakran reagálunk harccal és ellenkezéssel, viszont ez rontja az agy harmonikus működését" - mondta Gupta. "De a tanulmányban részt vevő rendkívül rugalmas egyénekről az is kiderült, hogy jobban szabályozzák érzelmeiket, kevésbé valószínű, hogy katasztrofa hangulatba kerülnek, és általában higgadt fejjel gondolkodnak." - tette hozzá Desiree Delgadillo, kutató.

A nagy rugalmasságú csoport mikrobiom aktivitása is eltért az alacsony rugalmasságú csoportétól. Nevezetesen, a nagy rugalmasságú csoport mikrobiomja metabolitokat választott ki, és alacsony gyulladással, valamint erős és egészséges bélgáttal járó génaktivitást mutatott. A gyenge bélgátat, más néven szivárgó bél állapotot, gyulladás okozza, és rontja a bélgát azon képességét, hogy felszívja a szervezet számára szükséges alapvető tápanyagokat, miközben blokkolja a toxinok bejutását a bélbe.

"A gondolkodási rugalmasság valóban egy egész testre kiterjedő jelenség, amely nemcsak az agyat, hanem a mikrobiomot és az általa termelt metabolitokat is érinti" - mondta Gupta. "A bélrendszerünkben van ez a mikrobák egész közössége, amely ezeket a terápiás tulajdonságokat és biokémiai anyagokat sugároznak, ezért alig várom, hogy több információt nyerjünk a kutatás eredményeiből." - mondta Delgadillo.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd és a rétegfelhőzet a Dráva mentén, valamint a Tiszántúlon az éjszaka első felében átmenetileg terjeszkedésnek indulhat, illetve északkeleten lehet borongós az idő, másutt még zömmel derült vagy gyengén felhős lesz az ég. Az éjszaka második felében szakadozott hidegfronti felhőzet halad át felettünk. Csapadékra általában nem kell számítani, de az északkeleti, keleti határ mentén egy-egy hózápor nem kizárt. Az északnyugati szél egyre nagyobb területen megerősödik, elsősorban a magasabban fekvő részeken viharos széllökések is előfordulhatnak - a Bakonyban akár a 90 km/h-t is elérhetik.Késő estére -5 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +1 fok között alakul, de kiemelten Borsod szélárnyékos részein ennél több fokkal hidegebb is lehet. A szél feltámadásával több helyen enyhül majd az idő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!