Nemcsak a szovjet titkolózás és ködösítés, hanem a radioaktív sugárzás sem segíti, hogy felmérjük a katasztrófa tényleges, emberéletekben mérhető árát. Nagyon nehéz megalapozott becsléseket tenni, még a legobjektívebbnek szánt vizsgálatok is több nagyságrenddel eltérő számokat eredményezhetnek - írja az index.hu.
A lapnak Sáfrány Géza, a Nemzeti Népegészségügyi Központ Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Főosztályának vezetője úgy nyilatkozott, hogy nem lehet pontosan megmondani, hogy hányan haltak meg a csernobili katasztrófa miatt. "Ennek fő oka, hogy bár tudott, hogy a sugárzás daganatot okoz, de egy rákos betegről nem lehet megállapítani, hogy az ő daganata éppen a sugárzás miatt alakult-e ki. Csak becsülni lehet, hogy egy adott sugárdózis hány emberben okozhat daganatot."
Sáfrány Géza elmondta, hogy a csernobili robbanásban két ember veszítette életét, majd nagyjából 300 embert szállítottak sugárbetegség gyanújával kórházba. Közülük a nemzetközi jelentések szerint 134-ben alakult ki ténylegesen is az akut sugárbetegség, és ennek következtében 28-an haltak meg. Az utólag készített nemzetközi jelentések nagy része is ilyen nagyságrendű számokkal dolgozik. A sugárbetegségben elhunytak számát kissé magasabbra, 31-54 közé teszik általában. Ez meglehetősen alacsony szám, de csak ezeket a haláleseteket lehet abszolút biztosan a balesethez kötni.
Mindemellett a pajzsmirigyrákos esetek száma bizonyítottan megemelkedett 10-20 ezerrel. A lap azt írja, hogy a pajzsmirigyrák főként a fiatalokat érintette, viszont mivel ez az egyik leghatékonyabban gyógyítható daganattípus, így valójában 10 alatt van azoknak a száma, akik feltételezhetően Csernobil miatt haltak meg pajzsmirigyrákban.
Sáfrány Géza szerint az úgynevezett késői likvidátorok körében bizonyíthatóan megnövekedett a leukémiás esetek száma is. Ők voltak az a több százezer katona, bányász és egyéb munkás, akik a katasztrófát követő hónapokban dolgoztak a kármentesítésen. Az egyéb típusú rákok gyakoribbá válása már jóval ellentmondásosabb. A korábban a környéken lakók kórtörténetéről ugyanis alig lehet valamit tudni. Az evakuációt követően ők beolvadtak már szovjet régiók lakosságába és eltűntek a kutatók szemei elől.
