Halálos sms-sek és telefonok - figyelmeztetést adtak ki!

Az orvosoknak fel kellene hívniuk betegeik figyelmét arra, hogy vezetés közben ne sms-ezzenek és telefonáljanak, ugyanúgy, ahogy ellenjavallják a dohányzást és tanácsolják a biztonsági öv használatát. A New England Journal of Medicine hasábjain egy orvos nyilatkozott minderről.

"Itt az ideje, hogy kérdéseket tegyünk fel a betegeinknek a vezetéssel és a zavaró tényezőkkel kapcsolatban" - írta kommentárjában Dr. Amy Ship, a bostoni Harvard Orvosi Egyetem és a Beth Israel Diakonissza Kórház munkatársa.

Órákkal a folyóirat megjelenése előtt az Egyesült Államok Kereskedelmi, Tudományos és Közlekedési Szenátusi Bizottsága jóváhagyta a Megzavart Vezetést Megelőző Programot, mely ösztönzést nyújt mindazon államoknak, melyek törvényileg szabályozzák ezt a kérdést. "Bizonyított tény, hogy több ezren vesztik életüket vagy sérülnek meg olyan balesetben, amit a vezetés közben fellépő zavaró tényező okoz" - mondta New Jersey szenátora, Frank Lautenberg, aki szintén támogatta a törvényjavaslatot. Szövetségi támogatást kapnak azok az államok, melyek korlátozzák a telefonhasználatot és az sms-ezést. A közlekedési minisztert pedig felkérik arra, hogy szabályozza a vezeték nélküli készülékek használatát a járművezetőknél.

Ship elmondása szerint fontos mértékadó a biztonság szempontjából az, ha megtiltják a vezetés közbeni mobiltelefon-használatot. "Ha nem kérdezünk - és nem világosítjuk fel a betegeinket, hogy csökkentsük a kockázatot - akkor veszélynek tesszük ki azokat, akiket gyógyítani szeretnénk" - írta Ship. Egyre növekvő bizonyítékokat hozott fel a veszélyekről. A Nemzeti Biztonsági Tanács becslése szerint az amerikai közlekedési balesetek 28 százalékában (1,6 millió eset) szerepet kapott a kis készülék.

A legnyilvánvalóbb probléma az sms. Egy 2009-es felmérésből az derült ki, hogy a vezetés közben történő szöveges üzenetküldés 23-szorosára növeli a balesetek kockázatát. Már legkevesebb 28 államban tiltották be a vezetés közben való sms-ezést.

Ship azonban azt is szorgalmazza, hogy az orvos lépjen fel a telefonbeszélgetés ellen is. Ha máshogy nem megy, akkor az utazás időtartamára zárják a készüléket a csomagtartóba. Elmondta, hogy egy 2006-os tanulmányból kiderült: a vezetés közbeni telefonálás ugyanannyira veszélyes, mint ittasan ülni a volán mögé, még akkor is, ha a készülék nincs a sofőr kezében. "Az emberek 98 százalékánál a reakcióidő drámaian megnő" - nyilatkozta Ship telefonos interjújában, miután meggyőződött arról, hogy a riporter nem vezet éppen a beszélgetésük idején. A kihangosított készülék is sokkal veszélyesebb annál, mintha a vezető a mellette ülő utassal társalog. "Sokkal jobban leköti figyelmünket az a helyzet, amikor a beszélgetőpartner nincs jelen."

A rádió- és zenehallgatás nem ennyire zavaró. "Akivel telefonon beszélünk, azt nem tudjuk úgy kikapcsolni, mint a rádiót. Ez utóbbira pedig válaszolnunk sem kell." Ship szerint az orvosok kulcsszerepet játszhatnának a mobiltelefonnal kapcsolatos balesetek csökkentésében, mint ahogy a beteg a dohányzással is könnyebben felhagy, ha az orvosa perceken át ecseteli neki a cigaretta káros hatásait. "Bár sok más tényező is megzavarhatja az autóvezetőket, 275 millió amerikainak van mobiltelefonja, 81 százalékuk pedig vezetés közben is használja."

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Délelőtt a felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően a több-kevesebb napsütés mellett a szétterülő gomolyfelhők következtében erősen felhős időszakokra is számíthatunk. Kevés helyen futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!