Gyógynövény elhízás ellen

Mivel a túlsúlyos népesség és ezzel a szívbetegségek, rák és cukorbetegség aránya egyre nő a nyugati világon kívül most már a fejlődő országokban is, az új, alternatív kezelési módszerek nagyobb jelentőségűvé válnak, mint valaha.

Német kutatók a Max Rubner Intézetből a Tabebuia impetiginosa fa (másnéven bíbor lapocha, inkatea, vagy istenek fája) kivonatát tesztelték patkányokon. Arra voltak kíváncsiak, hogy csökkenti-e az állatok triglicerid szintjét a gyógynövénykivonat. A triglicerid a táplálékkal felvett zsírok emésztése során keletkező anyag. A zsírok ebben a formában szívódnak fel a vérkeringésbe, hogy ott kifejthessék hasznos és káros hatásaikat, illetve beépülhessenek a zsírsejtekbe, vagy éppen az érelmeszesedést okozó plakkokba. Dr. Nils Roos a Kísérleti Biológusok Társaságának éves kongresszusán számolt be eredményeikről Marseille-ben, míg nyomtatásban a Phytotherapy Research-ben olvasható a cikk.

Ígéretes eredményeik miatt Dr. Roosék azt remélik, hogy a kivonatból hamarosan kapszulaként fogyasztható táplálékkiegészítő válhat, mely nemcsak a kövérség, hanem a kettes típusú cukorbetegség és a koszorúsérbetegségek leküzdésében is hatékony fegyver lehet, a fejlődő országok szegény lakossága számára pedig olcsóbb kezelési lehetőséget jelenthet.

Egyelőre még nem tudják, hogy a kivonatban pontosan mely anyagok felelősek a táplálékkal bevitt zsírok csökkent felszívódásáért, de folyamatosan próbálják azonosítani az aktív hatóanyagokat, hogy még kifejezettebb hatású szert tudjanak előállítani. Következő lépésként törpe malacokon fogják tesztelni a kivonatot, majd tovább lépnek az embereken történő kipróbálás felé.

Forrás:
Medipress hírszolgálat

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
egészséges italok
Ezek az italok védik a vesét: így kellene indítani a reggelt a dietetikus szerint
a rák tünetei
Az első tünet már áttétet jelezhet – Sokáig rejtőzhet az egyre gyakoribbá váló rák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

Döntően felhőtlen, zavartalanul napos időben lesz részünk, így csapadékra sem kell számítani. Az Alpokalján a délies, míg az Alföld egyes részein olykor az északkeleti szél megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22 és 25 fok között alakul. Sem ma, sem az elkövetkező napokban nem várható fronthatás. Anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.