Fájdalomcsillapítás fagyasztással?

Az Intervenciós Radiológiai Társaság New Orleans-i 38. éves konferenciáján arról számoltak be, hogy apró jégkristályokkal, vagyis a krioneurolízis nevű kezelés segítségével biztonságosan rövidre lehet zárni az idegkárosodás okozta krónikus fájdalmat.

"A krioneurolízis jelentős pozitív következményekkel járhat több millió beteg számára, akik neuralgiában szenvednek, ami néha szinte elviselhetetlen, és nagyon nehezen kezelhető" - mondta William Moore, a Stony Brook-i Orvostudományi Egyetem radiológusa.

"A krioneurolízis olyan újszerű kezelési módszer e betegek esetében, ami jelentős és tartós fájdalomcsillapítást ér el, és lehetővé teszi számukra a szedett fájdalomcsillapító szerek dózisának csökkentését, vagy akár a gyógyszer teljes elhagyását."

Moore arról is beszámolt, hogy több mint 15 millióan szenvednek neuralgiában Amerikában és Európában, amit a diabétesz, sebészeti beavatkozás, vagy traumás sérülés okozta idegkárosodás váltott ki. A betegeknek folyamatosan fájdalomcsillapító gyógyszereken kell élniük, ezek azonban mellékhatásokkal járhatnak, és nem mindig nyújtanak elegendő fájdalomcsillapítást.

A krioneurolízis eljárás során egy kisméretű szondát hűtenek le mínusz 10-16 Celsius fokra, amivel fagyási égést váltanak ki az ideg külső rétegén. Ez gátolja az agynak küldött fájdalomjelzést, ami enyhíti vagy megszünteti a fájdalmat, miközben lehetővé teszi, hogy a sérült ideg az idő előrehaladtával növekedjen. A kutatás során Moore és munkatársai 20 beteget vetettek alá krioneurolízises kezelésnek, és az alanyok neuralgiás tüneteit vizuális fájdalomskála kérdőívvel értékelték ki egy héttel, egy hónappal és három hónappal a kezelés után. Az eredmények azt mutatták, hogy a kezelés előtti átlagosan 8 pontos fájdalom a 10-es skálán 2,4 pontra süllyedt egy héttel a kezelés után. A fájdalomcsillapítás az eljárás után körülbelül két hónapig tartós maradt. A fájdalom hat hónappal a beavatkozás után újra 4 pontra emelkedett, ez azonban az idegek regenerációjával magyarázható. Moore általában a kezelés megismétlését ajánlja a betegeknek, de előfordulnak olyan esetek is, hogy egyetlen krioneurolízises kezeléssel egy teljes év tartós fájdalomcsillapítás érhető el.

Szokott megmagyarázhatatlan eredetű fájdalmakat érezni?
Vajon állhatnak-e idegi problémák mindeddig tisztázatlan fájdalmai mögött?
Töltse ki a tesztet centrumhoz !

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, legfeljebb keleten, délkeleten kisebb körzetekben lehet szakadozás. Szitálás előfordulhat. Délutántól a Dunántúlon nagyobb területen, míg északkeleten csak néhol, és kis mennyiségben fordulhat elő eső. A keleties szél gyenge, mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul. Késő este 0, +6 fok valószínű. Ma este érkezik egy mediterrán ciklon ami a karácsonyi időjárást is meghatározza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!