Ezt nem gondoltuk volna: évek múlva is hatnak az antibiotikumok

Egy új tanulmány szerint, amely a Microbiology című folyóirat legfrissebb számában jelent meg, az antibiotikumok hosszú távú hatást fejtenek ki a bélflórára.

A tudósok azt figyelték meg, hogy a rövid lefolyású antibiotikumos kezelések következtében a jótékony bélbaktériumok olyan rezisztens génekre tesznek szert, amelyek a kezelés után még akár kettő-négy évig is megmaradnak. Ezzel nő az esélye annak, hogy a rezisztens gének megadják magukat a káros baktériumoknak, és segítsék azok túlélését, ami arra enged következtetni, hogy az antibiotikumos kezelések hosszú távú hatása sokkal jelentősebb, mint azt korábban gondoltuk.

A tanulmányokból az is kiderült, hogy a rezisztens gének már hét nappal az antibiotikumos kezelés után felfedezhetőek a bél mikrobáiban, és akár két évig is ott maradhatnak, annak ellenére, hogy az egyén többé nem kap antibiotikumot. "A rezisztens gének hosszú távú jelenléte az emberi bélbaktériumban megnöveli annak valószínűségét, hogy azokat különféle káros baktériumok támadják meg. Ez csökkentheti a későbbi antibiotikumos kezelések hatékonyságát, és újabb antibiotikumnak ellenálló baktériumtörzsek kifejlődéséhez vezethet" - mondta Cecilia Jernberg a Swedish Institute fertőző betegségekkel foglalkozó részlegének munkatársa.

A tanulmány hangsúlyozza annak fontosságát, hogy az antibiotikumokat kellő körültekintéssel használjuk. Amint azt Jernberg kifejtette: "Az antibiotikum-rezisztencia nem egy új keletű probléma, és egyre nagyobb harc folyik a többféle gyógyszernek is ellenálló káros baktériumtörzsek ellen. Az új antibiotikumok kifejlesztése lassú, így marad lehetőségként, hogy a már meglevő, hatékony gyógyszereket alkalmazzuk a lehető legnagyobb óvatossággal."

Forrás: Medipress hírszolgálat

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra