Elfelejthetjük a tükrözést, ez lesz helyette

Gyógyszerpirula méretű és formájú, távolról irányítható kamera válthatja fel a rettegett gyomortükrözés kellemetlenségeit.

A MiroCam-Navi névre hallgató készülék zavarbaejtően egyszerű: akkora, mint egy kisebbfajta cukorka, 3 gramm a súlya, a páciensnek meg nincs más dolga vele, csak le kell nyelnie: onnantól kezdve pedig az orvos egy test felett tartott mágneses bottal tudja irányítani a készülék útját, ahogy az végighalad az emésztő szervrendszeren.

Ha valami gyanúsat vagy furcsát észlelnek, megállhatnak és körbenézhetnek a test adott pontján. Mindez valós idejű megfigyelést tesz lehetővé: ami azt jelenti, hogy a vizsgálat körülbelül 20 perc alatt meg is van.

A készülék két ok miatt is izgalmas: egyfelől ez az első olyan lenyelhető kamera, amelyet ilyen manuális módon lehet irányítani, másfelől nagy változást okozhat a gyomorfekély és hasonló gyomorproblémák vizsgálatában. Ezeket ugyanis gyomortükrözéssel szokták vizsgálni: és ez legyen bármilyen hatásos, a páciensek számára sokkoló szokott lenni. A procedúra közben elaltatott betegek ugyanis gyakran fel tudnak ébredni, ha a gag reflex működésbe lép.

A mikrokamera akkora mint egy kapszula

A MiroCam-Navit jelenleg a brit Southampton General Hospitalban tesztelik, ahol a páciensek 10 százalékát lehet gyomortükrözés helyett a vizsgálat sokkal komfortosabb fajtájára küldeni. A megkérdezett Dr. Imadur Rahman gasztroenterológus szerint egyre növekszik az ilyen típusú vizsgálatot igénylő páciensek száma, maga a vizsgálat viszont számos problémát felvet. Több embernek jelen kell lennie a vizsgálatnál, ennek előkészítése is időt vesz igénybe, valamint az is előfordulhat, hogy a páciens annyira fél a tükrözéstől, hogy egyszerűen nem jelenik meg a vizsgálaton.

A kamera 340 fontba (körülbelül 135 ezer forintba) kerül és egyszer használatos: ugyanakkor ez még így is olcsóbb egy hagyományos endoszkópia költségeinél. Altatásra sincs szükség, ami még olcsóbbá teszi a vizsgálatot. A pirulakamerát jelenleg belső vérzések, gyomortumorok, sérvek és a reflux egyik legveszélyesebb szövődményének tartott úgynevezett Barrett-szindróma vizsgálatára használják (ami a food pipe rákjelző állapota). Dr. Rahman hozzátette: a kamera képe nagyon tisztának tűnik, de még gyakorlatban több információt kell kideríteni róla, mielőtt rutinszerűen kezdik el használni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!