Éjszaka dolgozik? Ne igyon kávét!

Ha szeretnének jobban aludni, az éjszakai műszakban dolgozók kerüljék el a kávét - tanácsolja egy új tanulmány, amelyből kiderül, hogy a kávé fő alkotórésze, a koffein a kor előrehaladtával egyre inkább megzavarja az alvást.

A kávé a legelterjedtebb élénkítő, azonban összezavarhatja az éjszakai műszakban dolgozók alvását, akiknek napközben kell pihenniük, amikor a szervezetük ébren tartaná őket. Julie Carrier, a Montreali Egyetem pszichológia professzora munkatársaival 20-30 és 45-60 éves önkénteseket vizsgált, akik két álmatlanul töltött éjszaka után térhettek csak nyugovóra, de ez előtt még egy 200 mg koffeint tartalmazó tablettát, illetve placebót kaptak - áll a Sleep Medicine folyóiratban megjelent egyik új tanulmányban.

A koffeint bevitt emberek alvása megzavarodott, az idősebbek körülbelül feleannyit aludtak, mint általában. Csökkent az álom mélysége és pihentetősége is. "Mindannyian ismerünk olyanokat, akik azt állítják, egy feketekávé elfogyasztása után is úgy alszanak, mint egy csecsemő, de nem veszik észre, hogy nem alszanak olyan mélyen" - mondta el Carrier professzor, aki azt javasolja, hogy a 40 éven felüliek csökkentsék a koffeinfogyasztást, különösen ha éjszaka dolgoznak.

Forrás: Medipress hírszolgálat

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
vizelés
Így kell helyesen pisilni – kövesd a szakértő útmutatását!
magas vérnyomás
Új ajánlást adtak ki a kardiológusok: így változik a vérnyomáskezelés
banán
Nem hinnénk, de ezt teszi a banán a szervezetünkkel
szülés utáni regeneráció
„Egy normális orvos nem csinál ilyet” – A férjöltés egy szülész-nőgyógyász szemszögéből
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +4 °C

A felhős tájakon szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, egyre inkább a gyengén felhős, napos idő válik jellemzővé. Délután, este az északkeleti tájak fölé vastag felhőtömbök sodródhatnak, amelyekből egy-egy záporos csapadékgóc is előfordulhat. Az északi, északnyugati szél a délnyugati országrész kivételével ismét nagy területen megerősödik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 15, 20 fok között alakul. Orvosmeteorológiai szempontból ez a nap hozza a legkiegyensúlyozottabb terhelést a szervezet számára az utóbbi időkben.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a csont erősebb, mint a beton. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Válaszolj 14 kérdésünkre, és kiderül, mennyit tudsz az emberi test elképesztő titkaiból!
kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!