Demencia = halálos ítélet öt éven belül?

Egy új brit kutatás szerint a demenciával (időskori elbutulással) diagnosztizált betegek átlagosan csak négy és fél évet élnek a betegség felfedezése után.

A British Medical Journal-ban megjelent közlemény szerint a kor, a nem és az esetleges rokkantság még befolyásolhatja a várható élettartamot, a társadalmi-gazdasági helyzet, így a családi állapot, társadalmi szituáció, lakóhely (otthonban vagy közösségben) azonban nem függ össze a túlélés időtartamával.

A kutatók több mint 13,000 65 év feletti angol és walesi idős adatait vizsgálták. 1991-2005 között rendszeresen felmérték szellemi frisességüket és folyamatosan nyomon követték az állapotukat. A 14 év alatt 438 esetben diagnosztizálták időskori elbutulást, és közülük 356-an (81 százalék) haltak meg.

Az eredmények alapján úgy tűnik, nem mindegy az sem, hogy hány éves korban állapítják meg a betegséget. A 65-69 év közötti betegek átlagosan még 10,7 évet éltek, a 90 felettiek azonban már csak 3,8 évet. A nem is fontos tényező a túlélés szempontjából: a férfiak 0,5 évvel kevesebbre számíthatnak, mint a nők (4,6 év helyett, ők csak 4,1 évet éltek a diagnózist követően). Természetesen az esetlegesen fennálló rokkantság is negatívan befolyásolja a túlélést. Az iskolázottság érdekes módon inkább ront a helyzeten, ám a kutatók szerint a kicsit rosszabb mutatók nem érték el a statisztikailag jelentősnek mondható szintet.

Régóta ismert, hogy a demenciában szenvedők korábban halnak meg, ám egyelőre senki sem tudja, hogy esetükben milyen tényezők befolyásolják a túlélést. Becslések szerint 2040-re 81 millióan fognak demenciában szenvedni világszerte. Az élettartamot befolyásoló faktorok megismerése talán javíthatná a demens betegek állapotét, és segíthetné gondozóikat, családjukat és az egészségügyi ellátókat is.

Forrás:
Medipress hírszolgálat

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

gyógyszerszedés
Ha így veszed be a gyógyszert, nem fog hatni – 7 gyakori hiba, amit sokan elkövetnek
gyógynövények
Nem hinnénk, de ezt teszi a kakukkfű a szervezetünkkel
kutya viselkedése
Miért esznek a kutyák ürüléket? Meglepő választ adtak a szakértők – Mutatjuk, hogyan szoktathatod le erről kedvencedet
Így jelez a hasnyálmirigy, ha valami nincs rendben
zuhanyzás gyakorisága
65 év felett elég lenne csak ennyiszer zuhanyozni egy héten – A kíméletesség fontosabb a gyakoriságnál
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +15 °C
Minimum: -2 °C

Nagyrészt derült vagy gyengén felhős, száraz időre számíthatunk, csupán este jelenhetnek meg nagyobb területen vastagabb felhők a nyugati tájak fölött. A légmozgás általában gyenge vagy mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között várható. Késő estére többnyire -1 és +8 fok közé hűl le a levegő. Nyugodt, alapvetően frontmentes időszak körvonalazódik, amelyet reggeli lehűlés és napközbeni jelentős hőingás jellemez.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A méz tényleg egészségesebb, mint a fehér cukor? – Teszteld tudásodat Az egészséges táplálkozással kapcsolatban számos tévhit terjed. Most letesztelheted, hogy vajon téged is sikerült-e némelyikkel megvezetni.
kvíz
A zsírszegény étel mindig egészségesebb: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Tudod, hogy egy nap maximum mennyi cukor és só fogyasztását ajánlják a szakértők? Tisztában vagy a feldolgozott élelmiszerek rendszeres fogyasztásának hatásaival? A zsírszegény ételek mindig egészségesebb választásnak számítanak? Teszteld az egészséges táplálkozással kapcsolatos tudásodat legújabb kvízünkben!