Csapdák a bevásárlásnál: ezekbe ne sétáljunk bele

Milyen csapdákat állítanak a szupermarketek, és hogyan kerülhetjük ki azokat? A Tudatos Vásárlók most ebben segítenek.

Mit tesznek azért a szupermarketek, hogy minél többet vásároljunk? A Tudatos Vásárló.hu összegyűjtött jónéhányat - ezekből szemezgettünk. A nagyobb bevásárlóközpontokban jóval nagyobbak a bevásárlókocsik, mint amekkorára szükségünk van. Hajlamosak vagyunk még néhány terméket bedobni a kocsiba, ha az látjuk, hogy az addig megvásárolt dolgok még épphogy ellepik az alját.

Az üzlet egyes részei úgy vannak megvilágítva, hogy a zöldségek érettebbnek látsszanak, hogy a fény kiemelje a sajt sárga árnyalatát és hús piros színét. Gyakran előfordul, hogy a paradicsom otthon, amikor elővesszük a bevásárlószatyorból, már kevésbé étvágygerjesztő.

Csapdák a bevásárlásnál (Fotó: Europress)

A vásárlási kedvet hangulatos zenévelis segítik. Ez nyugtató hatással is van az idegekre, így a vásárlók nem sietnek annyira. A zenét sokszor a hét egy adott napjának vagy a napszaknak megfelelően váltogatják.

Csiklandozza az orrunkat a friss kenyér illata és megéhezünk tőle? Elég egy kis sütödét vagy akár csak egy fagyasztott süteményeket megsütő kis sütőt beállítani, de néha még a sülő kenyér illatát utánozó spray is elég ahhoz, hogy olyan érzésünk legyen, mintha egy barátságos pékségben lennénk - mindezt csak azért, hogy a végén tömegárut adjanak el nekünk.

Az akciókat úgy jelenítik meg, hogy rögtön felfigyeljünk rájuk. Nem spórolnak a piros színnel és az akciós árukat gyakran stratégiailag fontos helyekre teszik, például a sor közepére, hogy mindenképp belefussunk. Az akciók hasznosak lehetnek, ha azok alapján állítjuk össze a heti menüt, másrészt viszont az is a céljuk, hogy olyan új árukat vetessenek meg velünk , amiket amúgy sosem vettünk volna meg és amikre nincs is szükségünk.

Termékelhelyezés - a jól látható és könnyen elérhető helyekre a márkás vagy luxustermékeket teszik, amelyek egyben a legdrágábbak is. Az olcsóbbak gyakran a polc alján vagy esetleg a polc legtetején helyezkednek el; mindenesetre mindig ott, ahol nehezebb megtalálni őket és ahol némi erőfeszítést kell tennünk, hogy elérjük őket.

A teljes cikket itt olvashatja el!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Sok napsütésre számíthatunk a nagyrészt felhőtlen vagy kissé fátyolfelhős égbolt mellett, így csapadék sem lesz. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.