Betegekről gyűjtöttek adatokat a Twitteren

Amerikai kutatók most először vizsgálták a migrén betegekre gyakorolt hatását az erős fejfájással kapcsolatos Twitter-bejegyzések segítségével.

Igaz, hogy az olvasó számára nem túlságosan felemelő egy fájdalomról szóló állapotfrissítés, az írónak azonban katartikus élmény lehet a szenvedés kibeszélése. Amerikai kutatók első ízben vizsgálták a migrén betegekre gyakorolt hatását migrénnel kapcsolatos Twitter-bejegyzések segítségével.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a fejfájás számít a leggyakoribb idegrendszeri rendellenességnek: a világ teljes népességének mintegy 47 százaléka tapasztalt fejfájást legalább egyszer az elmúlt évben. A Journal of Medical Internet Research szaklapban közzétett tanulmányukban a Michigani Egyetem orvosi karának kutatói Alexandre DaSilva vezetésével arról is beszámoltak, hogy a nyugati népesség körülbelül 12 százaléka tapasztal migrénes rohamokat, melyek 75 százaléka csökkent működést eredményez, 30 százaléka pedig ágynyugalmat tesz szükségessé.

Betegekről gyűjtöttek adatokat a Twitteren (Fotó: Europress)

A migrént az agy mélyén lezajló mechanizmus okozza, amelynek következtében gyulladásos anyagok szabadulnak fel az idegek és a vérerek körül a fejben, erős fájdalommal járnak, és időnként olyan fokú szenvedést okoz, ami az általános kedélyállapotot és életminőséget is befolyásolja.

DaSilva munkatársaival 21 741 Twitter-bejegyzést elemzett annak érdekében, hogy megállapítsák, hogyan, hol és mikor használják a betegek a közösségi oldalakat fájdalmuk leírására. Miután kizárták a reklámokat, a metaforákat és a nem ide vonatkozó tweeteket, a kutatók minden egyes bejegyzés jelentését megvizsgálták. A tweetek kategorizálása után a migrének leggyakoribb leírásait elemezték, többek között a bejegyzések időpontját és helyét, illetve a kedélyállapotra és a termelékenységre gyakorolt hatását.

Az elemzés a következő eredményeket hozta: a bejegyzések 74 százalékát nők írták. A migrénnel kapcsolatos tweetek száma világszerte délelőtt 10 órakor tetőzött; 58 százaléka az Egyesült Államokból, 20 százaléka pedig Európából származott. A tweetelők 44 százaléka írta azt, hogy a migrén közvetlenül befolyásolta a kedélyállapotát .

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -1 °C

A pára- és ködfoltok feloszlása után általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de a délnyugati megyékben délelőtt még lehetnek felhősebb körzetek is. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet a Tiszántúlon kísérhetik időnként élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 12 fok között valószínű, míg késő estére -2 és +6 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!