Belélegezhető por a tüdőrák ellen

Egy belélegezhető száraz por a jelenlegi, főként besugárzásból és sebészeti beavatkozásból álló eljárásoknál nagyobb mértékben növeli a túlélési arányt tüdőrákosoknál- hangzott el a Gyógyszertani Tudományok 2010-es Világkongresszusán New Orleansban.

A tüdőrák az Egyesült Államokban a második leggyakoribb rákos betegség, mely a Betegségellenőrzési és Megelőzési Központ (CDC) adatai szerint több halálos áldozatot követel, mint az emlő-, a prosztata- és a vastagbélrák együttesen. A betegek általában többféle kezelési eljárás kombinációját kapják, mely hetekig-hónapokig tarthat.

Raimar Löbenberg és az Albertai Egyetem munkatársai olyan belélegezhető anyagot fejlesztenek, mely a hagyományos kemoterápiás szerek porított változatát tartalmazza, nanorészecske formájában. Állatkísérletes daganatmodellben egy egércsoport a belélegezhető port, a másik csoport ugyanazt a szert intravénás formában kapta. A belélegezhető kiszerelés a túlélés szempontjából hatásosabbnak bizonyult: míg az intravénás csoport egerei maximum 50 napig éltek, addig a belégzéses terápiát kapó egyedek 80 százaléka 90 napig, 70 százalékuk 140 napig élt. Az eredmény egyben azt is jelenti, hogy az újfajta eljárás kevésbé toxikus, mint a hagyományos. A belélegzéses adagolás ugyanakkor a daganatméretet is nagyobb mértékben csökkentette, mint az intravénás alkalmazás.

Forrás: Medipress hírszolgálat
Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
vércsoportok
Ez a legritkább vércsoport a világon – Nem véletlenül hívják aranyvérnek
halfogyasztás
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
női anatómia
Meglepően sok nő nem tudja, hány testnyílása van odalent
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +6 °C

Zavartanul napos, száraz időre számíthatunk. A délkeleti szelet elsősorban az Észak-Dunántúlon kísérhetik élénk, Sopron környékén olykor erős lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 26 fok között várható, a nyugati országrészben lesz a legmelegebb.Késő estére 10 és 17 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat, így fronthatásra nem kell számítani, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!