Az SMS-ezés miatt hanyatlik az emberiség

A mobiltelefonos üzenetküldés olyan görnyedt helyzetbe kényszeríti a testet, ami állandó rossz tartáshoz, az egyensúlyérzék visszafejlődéséhez, és a gyaloglás egyre veszélyesebbé válásához vezethet - állítják a szakértők.

Több millió éves evolúciós folyamat eredményeként tanultunk meg két lábon, egyenesen járni, de a szöveges üzenetek fénykorában ennél sokkal gyorsabb hanyatlás várható egy friss tanulmány szerint. A kijelző fölé hajolva történő írás és olvasás görnyedést, természetellenes csavarodást, lassulást és egyensúlyvesztést eredményezhet.

A tudósok 26 önként jelentkezőt kértek meg arra, hogy kényelmes tempóban sétáljanak előbb telefon nélkül, majd mobiltelefonjukon szöveges üzenetet írva vagy olvasva. A mozgást rögzítő számítógép adatai szerint az SMS-ezés hatására megváltozott a járás módja: a résztvevők görnyedten, lehajtott fejjel, nem egyenesen és az egyensúlyból olykor kibillenve lépdeltek.

"Az üzenetek írása, s kisebb mértékben azok olvasása is befolyásolja a mozgást, valamint az egyensúlyérzéket. Ez negatívan hathat a közlekedési biztonságra, amennyiben valaki egyszerre pötyög és sétál" - magyarázta Dr. Siobhan Schabrun, a Queenslandi Egyetem munkatársa.

A kísérlet legtöbb résztvevője előre és lehajtott fejjel közlekedett SMS-ezés közben . Ez a tartás csaknem 14 kilogrammnyi plusz terhet ró a felső csigolyákra, ami kibillenti a gerincet az egyensúlyból.

Az SMS írogatás nyakmerevséget okozhat (Fotó: Europress)

Gyógytornászok korábban "SMS-nyaknak" nevezték azt a szindrómát, amelynek révén sokan nyakfájással és merev vállizmokkal fordulnak orvoshoz. A San Francisco-i Állami Egyetem korábbi eredményei alapján az emberek 83 százaléka tapasztal kéz- és nyakfájdalmat üzenetírás közben, de a feszültség más jeleit is mutatja: például szapora légvételt vagy pulzust.

A mostani tanulmány a című szakfolyóiratban jelent meg.

Aki lefekvés előtt mobiltelefont használ, nagy eséllyel rosszul fog aludni - derült ki egy kutatásból. A szakértők szerint a sugárzás okozhatja az álmatlanságot, a fejfájást és a zavarodott állapotot.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A felhős részeken is a fátyolfelhőzet levonulását követően derült, száraz idő várható. Hajnalra kevés helyen átmenetileg pára, ködfoltok képződhetnek. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 10 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő részeken ennél pár fokkal enyhébb lehet a reggel. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.