Az autóvezetés bámulatos hatása

Az autóvezetés képességének elsajátítása egyfajta elégedettséggel tölti el a patkányokat, csökkentve a stressz-szintjüket - állapították meg amerikai kutatók.

A Richmondi Egyetemen dolgozó Kelly Lambert szerint az eredmények nem csupán a patkányok agyának kifinomult működését segítenek megérteni, hanem egy nap a mentális betegségek új, nem gyógyszeres alapú kezelési formáinak kifejlesztését is segíthetik. A szakembert régóta foglalkoztatja a neuroplaszticitás, vagyis az, hogy miként változik az agy az élmények és kihívások hatására. Kifejezetten azt szerette volna tanulmányozni, hogy a természetesebb, ingergazdagabb környezetben tartott patkányok mennyivel teljesítenek jobban a különböző feladatokban , mint a laboratóriumban élő társaik.

Így vezet egy patkány

A kutatók apró robotautókat alakítottak át belülről navigálható, fülkés kiskocsikká. A jármű belső terének aljára alumíniumlapot helyeztek, és a balra, jobbra, valamint az egyenesen való haladáshoz három rézdrót szolgált kormányként. Amikor az állat ráállt az alumíniumlapra és megérintette a drótok valamelyikét, a jármű elindult a kiválasztott irányba. A kutatók ennivalóval jutalmazták az állatokat, amikor azok sikerrel beindították az autót.

Kiderült, mennyire okosak a kutyák - kattintson!

A rágcsálók végül már egy négy négyzetméteres területen is sikeresen vezettek , hogy megszerezzék a jutalmat. Az eredmények igazolták, hogy az ingergazdag környezetben tartott állatok sokkal gyorsabban tanultak, mint az unalmas, barátságtalan laboratóriumi környezetben élő társaik.

A vezetésteszteket követően a kutatók elemezték a patkányok ürülékét, hogy megvizsgálják a kortikoszteron nevű stresszhormon és a stressz ellen védő dehidroepiandroszteron szintjét. A kísérletben részt vevő patkányok mindegyikénél magasabb dehidroepiandroszteron-szintet mértek a kutatók, vagyis a rágcsálók nyugodt állapotban voltak, ami az új képesség elsajátítása miatt érzett elégedettséggel állhat összefüggésben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Délnyugat felől összefüggő felhőtakaró érkezik, amely északkelet felé terjeszkedik, északkeleten ugyanakkor még a reggeli órákig is maradhatnak derült vagy gyengén felhős területek. Emellett az északnyugati, nyugati határvidéken is lehetnek kevésbé felhős körzetek, arrafelé párásság, foltokban köd képződhet. Elsősorban a déli és a középső országrészben helyenként valószínű kisebb eső, zápor, az Északi-középhegység térségében gyenge ónos eső sem kizárt. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a kevésbé felhős északkeleti országrészben, illetve északnyugaton általában -5 és 0 fok között alakul, de az északkeleti fagyzugokban ennél több fokkal hidegebb is lehet, míg a borult részeken enyhébb idő várható, jellemzően 0 és +4 fok között alakul a minimum. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!