Kiderült, mennyire okosak a kutyák

Négylábú társaink különlegesek és eszesek, de valószínűleg sokkal kevésbé okosak, mint gondoljuk.

"Okos kutya" - hányszor hangzik el ez a dicséret a gazdik szájából! Sokan úgy vélik, hogy az ő kutyájuk szuperintelligens, hiszen számos szót megért, és képes a legelképesztőbb mutatványokra is.

Kiderül, hogyan öregednek a kutyák Hogyan öregednek a kutyák, és mik az első problémák, amelyek a korral jelentkeznek náluk? Az ELTE kutatói ezekre a kérdésekre keresik a választ. Kattintson a részletekért!

A Learning & Behavior című tudományos folyóiratban megjelent új tanulmány készítői viszont azt állítják: az ebek különlegesek és okosak ugyan, de jelentősen nem eszesebbek más állatoknál. "Különlegesek, de nem kivételesek. Okosak, de nem kiemelkedően" - mondta a tanulmány egyik szerzője.

A kutatásról

Ragadozók, csoportosan vadászók, és az ember szelídítette meg őket: ez a három dolog csak az ebekre igaz egyszerre, ezért kétség sem fér hozzá, hogy nagyon különlegesek. A kutatók kiválasztottak néhány állatfajt, amely a három kategóriából kettőbe vagy egybe beilleszthető, és ezeket a fajokat hasonlították össze a kutyákkal . Ehhez több szempontot is figyelembe vettek, például a társas intelligenciát vagy a problémamegoldó képességet.

A kutyák rendkívül tanulékonyak, de nem kiemelkedően intelligensek a többi állathoz képest
A kutyák rendkívül tanulékonyak, de nem kiemelkedően intelligensek a többi állathoz képest

A tudósok által választott állatok a következő fajokból kerültek ki: farkasok (a kutyákhoz a mai napig nagyon közel álló ősök), vadkutyák és hiénák (ragadozók és csoportosan vadászók), macskák (ragadozók és az ember által háziasított állatok), delfinek és csimpánzok (csoportosan vadászók), illetve lovak és galambok (háziállatok).

Az eredményeket összegezve a kutatók arra jutottak, hogy mindhárom kategóriában vannak olyan állatok, amelyek ugyanolyan jól teljesítettek a feladatok megoldásában, mint a kutyák - vagy épp sokkal jobban.

Miért gondoljuk mégis, hogy a kutyák kiemelkedően okosak?

Négylábú társaink általában gyorsan tanulnak, és ezt a gyorsaságot azonosítják sokan azzal, hogy okosak - mondják a tanulmány készítői, hozzátéve, hogy ember és kutya közt mindig is erős kötelék volt. És ki ne lenne elfogult azzal, akihez kötődik, és akit nagyon szeret?

Forrás: Time

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Délnyugat felől összefüggő felhőtakaró érkezik, amely északkelet felé terjeszkedik, északkeleten ugyanakkor még a reggeli órákig is maradhatnak derült vagy gyengén felhős területek. Emellett az északnyugati, nyugati határvidéken is lehetnek kevésbé felhős körzetek, arrafelé párásság, foltokban köd képződhet. Elsősorban a déli és a középső országrészben helyenként valószínű kisebb eső, zápor, az Északi-középhegység térségében gyenge ónos eső sem kizárt. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a kevésbé felhős északkeleti országrészben, illetve északnyugaton általában -5 és 0 fok között alakul, de az északkeleti fagyzugokban ennél több fokkal hidegebb is lehet, míg a borult részeken enyhébb idő várható, jellemzően 0 és +4 fok között alakul a minimum. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!