Az autisták jó problémamegoldók?

Az autisták akár 40 százalékkal gyorsabban képesek megoldani a problémákat - legalábbis a Human Brain Mapping szakfolyóiratban közzétett, az Université de Montreal és a Harvard Egyetem által közösen végzett tanulmánya szerint.

A vizsgálat keretében a résztvevőket arra kérték, hogy oldják meg a standard Raven-teszt (RSPM) feladatait, amely a hipotézis-tesztelést, a problémamegoldó és tanulási képességeket méri.

"Bár mindkét csoport azonos pontossággal végezte el az RSPM tesztet, az autista csoport gyorsabban válaszolt, és úgy tűnik, a problémamegoldás felgyorsításához az agyuk perceptuális régióját is használták" - nyilatkozta Isabelle Souličres, a Harvard Egyetem kutatója, a tanulmány vezető szerzője, aki kutatásait a montreali egyetemen folytatta le. "Néhány bíráló azzal érvelt, hogy az autisták összetettsége miatt képtelenek lesznek megoldani a Raven-tesztet, kísérletünk azonban azt bizonyította, hogy az autisták ugyanolyan hatékonysággal megoldották, és a nem autistákhoz képest fejlettebb észleléssel rendelkeznek."

A tanulmányban tizenöt autista és 18 nem autista személy vett részt. Az alanyok 14 és 36 év közöttiek voltak, és a Wechsler Felnőtt Intelligencia Skálán elért előzetes eredményeik alapján csoportosították őket.

A résztvevők idegműködését a Raves-teszt alatt mágneses rezonancia vizsgálattal figyelték. Bár az autizmus gyakori idegfejlődési zavar, amelyet az információfeldolgozásban és elemzésben tapasztalható lényeges eltérések jellemeznek, a kísérlet azt mutatta, hogy az autisták hatékony érvelési képességekkel rendelkeznek, amit perceptuális erejükre alapoznak.

"Ez a tanulmány a korábbi eredményekre épít, és segít az oktatóknak abban, hogy az autisták intellektuális képességeit kiaknázhassák" - állítja Laurent Mottron kutató, a montreali egyetem pszichiátria professzora. "Az autisták határait állandóan tágítani kellene, és oktatási segédanyagaikat nem szabadna leegyszerűsíteni."

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

A ködfoltok feloszlását követően az északkeleti, keleti országrészben lehet kevesebb felhő, naposabb idő, de átmenetileg a Dunántúl egyes részein is szakadozottabbá, vékonyabbá válhat a felhőzet. Legfeljebb elvétve szemerkélhet az eső. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt lesz. A déli órákban általában 7 és 12 fok közötti értéket mérhetünk. Késő estére 1 és 7 fok közé hűl le a levegő. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra