Az Amazonas népe ezért ilyen egészséges

Az Amazonas területén élő Tsimane törzs tagjainak a legegészségesebb a szíve, és míg élnek, szinte alig betegek. Mi a titkuk?

A szív- és érrendszeri betegségek világszerte vezető haláloknak számítanak, ráadásul a civilizációs ártalmak és a születéskor várható élettartam kitolódásával egyre több embert érint ez a betegségcsoport. Nemzetenként is jelentős eltérés figyelhető meg, az Eurostat adatai szerint például a litvánok és lettek után a magyar lakosok körében a legnagyobb a szívizom elégtelen vérellátása miatti halálesetek aránya (100 ezer főből körülbelül 300 nőt, és majdnem 500 férfit érint évente). A legegészségesebb szívű nemzetek listáját sokáig a japán nők vezették, akik egyébként is a leghosszabb életre számíthatnak a világon. Kutatások szerint azonban van egy másik népcsoport, akiket még a japánoknál is kisebb mértékben sújtanak a különböző szívbetegségek, mégpedig az Amazonas-medencében élő Tsimane törzset.

Meddig érdemes élni? Jelenleg a japán emberek számíthatnak a leghosszabb életkorra a világon, a várható élettartam hetven éve folyamatosan emelkedik. A tendencia azonban várhatóan lassulni fog, vagy akár vissza is fordulhat, az orvostudomány ugyanis egyre kevésbé képes kompenzálni a civilizációs ártalmakat. A Japánból hozzánk költöző Kuragane Kei professzorral beszélgettünk - kattintson !

A törzs az Amazonas folyó mentén él kisebb létszámú, ötven-hatvan fős csoportokban. A CNN újságírója személyesen kereste fel az elektromosság, vezetékes víz és minden modern kényelmet mellőző csoportok egyikét, hogy kiderítse, minek köszönhetik példátlan vitalitásukat.

Így élnek a legegészségesebb szívű emberek

A világtól elzártan élő nép nem nagy húsfogyasztó, kalóriabevitelének közel 70 százalékát növényi szénhidrátokból nyeri, elsősorban maniókából , rizsből és kukoricából. Már régóta átálltak a növénytermesztésre, az Amazonas folyó partja ugyanis igen termékeny terület, és bőséges élelmet biztosít a kiszámíthatatlanabb és veszélyesebb vadászathoz képest. Persze semmilyen feldolgozott ételt nem fogyasztanak, valamint sóval, illetve cukorral sem ízesítenek semmit. A teljesen természetes szénhidrátforrásból összeálló étrendjük 15 százalék fehérjét, és nagyjából ugyanennyi zsírt tartalmaz.

A Lancet orvosi folyóiratban leírtak szerint az étrendjükben közel kétszer annyi a rost, mint egy átlagos amerikai étrendben. Ezek az ételek ráadásul rendkívül gazdagok mikrotápanyagokban, például szelénben, káliumban és magnéziumban . Rengeteg növényt nyersen fogyasztanak, így a bennük lévő anyagok is jóval nagyobb arányban hasznosulhatnak.

A Tsimane törzs tagjainak van a legegészségesebb szíve a világon. Fotó: 123rf
A Tsimane törzs tagjainak van a legegészségesebb szíve a világon. Fotó: 123rf

A modern embertől eltérően a törzs az ébren töltött órák majdnem teljes egészét talpon tölti, csak nagyon ritkán ülnek, vagy fekszenek le. A gazdálkodás - amelyet nagyrészt a nők, és a gyerekek feladata - egész napos munka. A növénytermesztés mellett persze vadakat is elejtenek, ami szintén hosszadalmas és megerőltető folyamat, egy állat leterítéséért gyakran több kilométert kell megtenniük. Bár a törzs viszonylag keveset érintkezik a külvilággal, bizonyos dolgokat átvettek a városlakóktól - ilyen a foci is, ami főleg a gyermekek körtében népszerű szórakozás. Elmondható tehát, hogy rendkívül aktívak, számítások szerint egy Tsimane naponta átlagosan 17 ezer lépést tesz meg.

Az élet a közösségben a nap első fénysugaraival indul meg, és ahogy sötétedni kezd, úgy mindenki vissza is vonul a faházába. Mélyen alszanak és sokat, átlagosan körülbelül 9 órát töltenek pihenéssel. Hogyha viszont éberek, nagyon szociálisak, a riport szerint sokat beszélgetnek és nevetnek együtt. A kis közösségekben szinte senki sem marad egyedül, márpedig kutatások is igazolták, hogy a magány a szívproblémákon túl számos komoly betegség kialakulását is elősegíti.

A rossz higiéniás körülmények, illetve a modern orvosi ellátás hiánya miatt a Tsimane törzs szinte minden tagjában él valamilyen parazita, általában fonalféreg vagy giardia. Ez visszataszítónak és veszélyesnek hangzik, de valójában az ember évezredekig együtt élt ezekkel a testünkben meghúzódó "potyautasokkal". Bár komoly kutatási eredmény nem támasztotta alá, sok szakember azt feltételezi, hogy a Tsimanék testében levő paraziták segítenek az immunrendszer szabályozásában és szívük védelmében.

Emellett fontos azt is megjegyezni, hogy a törzs átlagéletkora jó néhány évvel alacsonyabb a nyugati országokban élő emberekénél. A gyógyszerek és védőoltások szinte teljes hiánya, a nagyarányú csecsemőhalandóság, illetve a kígyóharapás, valamint más állatok támadása miatti halálesetek jelentősen lenyomják a születéskor várható élettartamot. Amíg azonban élnek, a Tsimane törzs tagjai többnyire jó egészségnek örvendhetnek.

Forrás: CNN

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.