Arckifejezés, amit nem ismertünk: ilyen a szorongás

A King's College London Pszichiátriai Intézetének kutatói a Journal of Personality and Social Psychology szaklapban arról számoltak be, hogy első alkalommal sikerült azonosítaniuk a szorongás arckifejezését.

Az arckifejezés a környezetet felmérő pillantással jár, amely valószínűleg a kockázatértékelést segíti. Dr. Adam Perkins, a kutatás vezetője így nyilatkozott: „Kutatócsoportunk a szorongás megértésére összpontosít. Senki sem tudja pontosan, mi a szorongás. Az állatkísérletek azonban a kockázatértékelő viselkedéssel hozzák összefüggésbe, ami arra utal, hogy a szorongás önvédelmi alkalmazkodással magyarázható. Azt akartuk kideríteni, vajon ugyanez-e a helyzet az emberek esetében is."

Kísérletük során a kutatók a standard érzelmek kiváltására szolgáló helyzeteket mutattak az alanyok első csoportjának. Azonosítatlan fenyegetést hordozó helyzeteket is bemutattak, amelyek rágcsálókban a szorongás érzését váltják ki. Az alanyokat arra kérték, hogy mutassák a véleményük szerint legalkalmasabb arckifejezést, és válasszanak hozzá érzelmi címkéket. A második csoportnak ezeket az arckifejezéseket kellett összepárosítaniuk az eredeti helyzetekkel. A párosítás 89-90 százalékban helyes volt.

Egy harmadik csoport leginkább a szorongás érzelmi címkéjével párosította ezt az arckifejezést, nem pedig a félelemmel vagy más fő érzelemmel. A szorongás arckifejezésének fő jellemzői a kapkodó tekintet és a fejforgatás, ami a szorongó rágcsálók kockázatértékelő viselkedését tükrözi. Az eredmények arra utalnak, hogy a szorongás emberi arckifejezése arra szolgál, hogy a személy vizuális és auditív mezőinek növelése révén fokozza az információgyűjtést és a potenciálisan fenyegető környezet megismerését. A szorongás arckifejezése tehát funkcionális és társadalmi összetevőkkel is rendelkezik: jellemzői segítenek a közvetlen környezet értékelésében, és érzelmi állapotunk mások felé történő közvetítésében.

Dr. Perkins azt reméli, hogy az eredmények segítenek majd az orvosoknak hatékonyabban diagnosztizálni betegeikben a szorongást. Ezen kívül szorongó, kockázatértékelő arckifejezésük alapján a biztonsági szakemberek is könnyebben felismerhetik a rossz szándékú embereket.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Naponta ennyi szilvát szabad csak enni – Most van a szezonja, sokan túllépik a limitet
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
koleszterin
Magas a koleszterinszinted? Íme a kardiológus tippjei
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
vérnyomás
Ez a két ásványi anyag rendbe hozza a vérnyomást – Naponta ennyit kell bevinni
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +11 °C

Napos időre számíthatunk időszakosan fátyol-, helyenként gomolyfelhőkkel is, de csapadék nem várható. A déliesre forduló szelet főként az Északnyugat-, Nyugat-Dunántúlon kísérhetik élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 27 és 32 fok között alakul, de északkeleten ennél kissé hűvösebb idő valószínű.Késő estére nagyrészt 13 és 23 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn nem érvényesül fronthatás, a frontérzékenyek szervezetét így nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Puli vagy komondor: felismered képről a kutyafajtákat? – Teszteld a tudásod! Mennyire vagy jártas a kutyafajták terén? Felismernéd a leghíresebb fajtákat fotóról? Kvízünkből most kiderül!
kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!