Antibiotikumrezisztencia-kutató nyerte a Bolyai-díjat

Pál Csaba, a Szegedi Biológiai Kutatóközpont biológusa nyerte idén a legrangosabb, kétévente átadott magyar tudományos elismerést, a Bolyai-díjat.

Pál Csaba azt kutatja, mitől válnak antibiotikumrezisztenssé a kórokozó baktériumok, és hogyan lehetne a rendszerbiológiai és gyógyszerfejlesztési kutatásokat ötvözve a már ismert antibiotikumok kombinációjának használatával hatékonyabbá tenni a kórokozók elleni küzdelmet – írja az Index.

Egy, a globális fenyegetésekről szóló dokumentum kiemeli: az antibiotikumok helytelen alkalmazása akár oda is elvezethet, hogy egyes bakteriális fertőzésekre a jövőben egészen egyszerűen nem lesz gyógyszer. Kattintson! A mindössze 40 éves Pál Csabának és kutatótársainak már sikerült kifejleszteniük néhány olyan új antibiotikum keveréket, amelyek együttes alkalmazása jelentősen gátolja az ellenálló baktériumok kialakulását . Ezekre az antibiotikumokra jellemző, hogy a más kutatók által már korábban leírtakkal szemben nemcsak más biokémiai úton kerülnek a sejtekbe, hanem az egyik útvonal gátlása által, mutációk sorozata révén egy másik, a baktériumok által átjárhatatlan út erősödik fel.

A biológus szerint minden baktériumnak megvan a gyenge pontja, azaz egy olyan gyógyszer, amire érzékeny. A laboratóriumi körülmények között sikeresnek bizonyuló gyógyszereket azonban eddig még nem volt alkalmuk nem steril körülmények között vagy magasabb rendű élőlényeken (például patkányokon) kipróbálni.

Nem bírunk a szuperbaktériumokkal

Az antibiotikum-rezisztencia problémája a világ zsúfoltabb és elmaradottabb országaiban a legsúlyosabb, írtuk egy korábbi cikkünkben. Indiában az elmúlt egy évben 58 ezer csecsemő halálát okozta a CRE nevű szuperbaktérium, és Kínában is egyre terjednek az ellenálló törzsek.

Hatékonyabbá tennék a kórokozók elleni küzdelmet

Ugyanakkor szó sincs róla, hogy a harmadik világra korlátozódna a fenyegetés. A becslések szerint az USA-ban és Európában is évi 25 ezren halnak meg az ellenálló baktériumok miatt. A helyzet súlyosságát jól mutatja, hogy a kutatók az elmúlt néhány évben találtak már gyógyíthatatlan zalmonellát , és számos más, ismert kórokozó felturbózott változatát. Vagy éppen konkrétan antibiotikum-evő baktériumot.

A legrangosabb tudományos díj

A kétévente átadott Bolyai János Alkotói Díj az első jelentős magánkezdeményezésű tudományos elismerés Magyarországon 1945 óta, az ehhez kapcsolódó alapítványt 1998 májusában magánvagyonukból hozták létre magyar üzletemberek – tudatta az Index .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.