Aludja ki magát - különben hisztizni fog az új évben!

Alvás nélkül az agy érzelmi központjai drámaian túlreagálnak a rossz élmények hatására.

"Alváshiányban az agy olyan, mintha egy primitívebb viselkedésre térne át, visszafejlesztve azt a kontrollt, amellyel az ember normális körülmények között kordában tartja érzelmeit" - közölte Dr. Matthew Walker neurológus (University of California, Berkeley).

Bárki, aki valaha egyszer nem aludta rendesen ki magát, tudja, hogy olyankor az ember érzelmileg irracionális. Bár korábbi kutatások felfedték, hogy az alváshiány károsíthatja az immunrendszert és az olyan agyi folyamatokat, mint a tanulás és a memória, meglepően kevés vizsgálat folyt az alváshiánynak az érzelmekre gyakorolt hatásáról.

MRIWalker és munkatársai 26 egészséges önkéntest kért meg, hogy vagy aludjanak normálisan, vagy maradjanak ébren 35 órán át. A következő napon a kutatók funkcionális mágneses rezonancia képalkotó (fMRI) segítségével megvizsgálták a résztvevők agyi aktivitását, miközben a résztvevők 100 képet néztek. A képek kezdetben érzelmileg semlegesek voltak, például kanalat vagy kosarat ábrázoltak, és idővel egyre negatívabbá váltak - például cápa- vagy viperatámadásról szóltak.

"Ugyan számítottunk rá, hogy az agy érzelmi központjai túlreagálnak alvásmegvonáskor, de ekkora túlreagálásra azért nem számítottunk. Több mint 60 százalékkal erősebben reagáltak a résztvevők a negatív ingerekre. Ez óriási emelkedést jelent - úgy tűnik, ilyenkor az érzelmek ámokfutása folyik az agyban" - közölte Dr. Walker.

A kutatók kimutatták, hogy a hiperaktív válasznak a prefrontális lebeny leállása az oka, egy olyan agyterületé, amely normál esetben szabályozza az érzelmeket. Ez a szerkezet az emberi evolúcióban viszonylag újnak számít, "és emiatt lehet, hogy nem alkalmazkodott még az egyes biológiailag szélsőséges helyzetekhez" - magyarázta Walker. "Az ember az egyetlen élőlény, amely önmagától képes elvonni az alvást. Ez nagy furcsaságnak számít a természetben."

A modern élet során az emberek gyakran nem alszanak eleget, és ez napi rutinná válik - mondta Dr. Walker.

A jövőben azt kellene kutatni, hogy az alvás mely összetevői segítenek az érzelmi stabilitás helyreállításában - "ez lehet az álmodással járó REM alvás, vagy a lassú hullámú, álmokkal nem járó alvási forma."

Számos pszichiátriai betegség, főként az érzelmeket érintőek, összefüggést mutatnak az alvászavarokkal. "Hagyományosan azt gondoltuk, hogy a pszichiátriai betegségek hozzájárulnak az alvási rendellenességek kialakulásához, de lehet, hogy ez pont fordítva igaz. Ha rájövünk, az alvás melyik része felelős az érzelmi stabilitásért, számos, már most meglévő gyógyszerrel kezelhetővé válna az alváshiány, illetve bizonyos pszichiátriailag kóros állapotok"- foglalta össze Dr. Walker.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

banán
Nem hinnénk, de ezt teszi a banán a szervezetünkkel
hizlaló ételek
Ettől a gyümölcstől híznak a legtöbben – sokan nem is gondolnák
Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
cékla hatásai
Nem hinnénk, de ezt teszi a cékla a szervezetünkkel
hasnyálmirigyrák
Hasnyálmirigyrák első jelei: a hátfájás és az étvágytalanság is árulkodó lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +0 °C

Az ország felhős, borongós délnyugati felén is szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, kisüt a nap, míg a kezdetben napos északkeleti, keleti országrészben gomolyfelhők képződnek. A gomolyfelhők estére feloszlanak. Összességében általában sok napsütés várható. Csapadék nem valószínű, legfeljebb elvétve fordulhat elő csepergés, kisebb zápor. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Szombaton már nem várható aktív fronthatás, a pénteki hidegfront hatása fokozatosan megszűnik.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a csont erősebb, mint a beton. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Válaszolj 14 kérdésünkre, és kiderül, mennyit tudsz az emberi test elképesztő titkaiból!
kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!