A vörösbor mentheti meg a dohányosokat

Sokan a jól ismert egészségügyi kockázatok ellenére sem tudnak ellenállni a cigarettának. Ők azonban - a legújabb tanulmány szerint - egy pohár vörösbor fogyasztásával csökkenthetik a dohányzás rövidtávú károsító hatásait.

A dohányzás káros hatásairól nem lehet eleget írni: számtalan kutatás igazolta már, hogy a cigaretta közvetlenül tehető felelőssé a tüdőrák , valamint több másik légúti megbetegedés kialakulásáért. A cigarettafüst közel 4800 vegyi anyagot tartalmaz (acetaldehidet, ammóniát, arzént és kumarint, a teljes listát itt olvashatják el ), melyek egy része bizonyítottan rákkeltő. A káros hatások ellen természetesen úgy védekezhetünk legjobban, ha végleg füstmentessé válunk, a legújabb kutatás ugyanakkor egy másik, kéznél lévő terméket is ajánl a dohányosoknak: a vörösbort.

Megoldhatja a vörösborban található reszveratrol körül évek óta zajló vitát az amerikai kutatók tanulmánya. Egérkísérletek eredménye igazolta a vegyület egészségvédő hatása és egy gén közötti kapcsolatot. Erről bővebben az alábbi cikkünkben olvashat!

Védi az ereket a cigarettától

A The American Journal of Medicine című lapban publikált - illetve a Daily Mail-en közölt - kutatás szerint a cigaretta előtt elfogyasztott egy-két pohár vörösbor megvédi a vérereket a legsúlyosabb rövid távú károktól. A vörösborban ugyanis megtalálható a fenol nevű természetes vegyület, amely megemeli a nitrogén-oxid szintjét a szervezetben, ez pedig a vérnyomás szabályozásában is szerepet játszik. A tanulmány szerint ezzel ellensúlyozható a dohány negatív hatása, azaz meggátolja az artériák begyulladását, és a sejtek öregedési folyamatát is lassítja. A Saarland Egyetem német kutatói azonban hangsúlyozzák: a bor önmagában nem óv meg a cigaretta minden káros hatásától, és maga a kutatás is elsősorban az alkalmi dohányosokat vizsgálta, nem a rendszeresen cigarettázókat.

Cigaretta előtt egy pohár vörösbor megőrizheti az érfalak egészségét
Cigaretta előtt egy pohár vörösbor megőrizheti az érfalak egészségét

A kísérletben húsz egészséges, nemdohányzó emberen tesztelték a cigaretta okozta biokémiai folyamatokat. Az alanyoknak három cigarettát kellett elszívniuk, és minden második alany vörösbort is fogyasztott a füstölgést megelőző egy órában. Ezt követően vér- és vizeletvizsgálatot végeztek náluk, és megállapították: a dohányzás előtt borozóknál nem tapasztalhatóak celluláris változások.

Vizsgálták továbbá a sejtekben található telomeráz nevű enzimet is, melynek aktivitását bizonyítottan befolyásolja a dohányzás. Ezek egyfajta védőréteget képeznek a kromoszómák körül, melyek korral egyre vékonyodnak, és lassan elveszítik védelmi funkciójukat. Ideiglenesen a cigaretta is visszaveti a működésüket, a két csoportnál azonban más-más arányban: azoknál, akik nem fogyasztottak vörösbort dohányzás előtt, 56 százalékos visszaesést mértek a telomeráz aktivitásában, míg a vörösbort fogyasztóknál csupán 20 százalékos csökkenést mértek.

Számos tényezőre nem tért ki ugyanakkor a kutatás, nem vizsgálta például a dohányzás károsító hatásait más alkoholos italok esetében, ahogyan azt sem hasonlította össze, hogy milyen hatása van az italnak és a cigarettának a rendszeres, illetve az alkalmi dohányosok és alkoholfogyasztók között. A rendszeres dohányzásra, vagy alkoholfogyasztásra sem kíván ösztönözni ez a tanulmány - főképpen nem Magyarországon, ahol 800 ezer regisztrált alkoholistát tartanak számon - de jól mutatja, hogy a vörösbor mértékletes fogyasztása igenis pozitív élettani hatással bír a szervezetre.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +17 °C

Nagyrészt felhőtlen, napos, száraz időre van kilátás, ugyanakkor a nyugati, délnyugati határszélen kisebb körzetekben időszakosan több lehet a gomolyfelhő, csapadékra azonban ezekből sem kell számítani. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon és Borsodban olykor erős lökések. Késő estére általában 16 és 26 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.