A világ legegészségesebb országai

Az egészségügy helyzete alapján rangsorolt 149 országot egy közelmúltban publikált átfogó jelentés. Magyarország a 43. helyet szerezte meg a listán.

Mely országok lakói a legboldogabbak a Földön? Részletek itt.

A londoni Legatum Institute éves jelentése többek között figyelembe vette az adott országban élők alapvető mentális és fizikai egészségét, az egészségügyi infrastruktúrát, a különböző betegségek megelőzéséért tett lépéseket, valamint az elhízás és a cukorbetegség előfordulására vonatkozó adatokat, továbbá egyéb mutatókat is. Mindezek fényében a világ legegészségesebb országa 2018-ban a riport szerint Szingapúr lett, a második helyre Luxemburgot, a harmadikra pedig Japánt sorolták.

Közzétették a legegészségtelenebb országok listáját is: a 10-es összeállításban csak afrikai államok szerepelnek, élen a Közép-afrikai Köztársasággal, Csáddal és Guineával. A jelentés megemlíti ugyanakkor, hogy bár az afrikai helyzet még mindig nem tekinthető túl jónak, azért akadnak kivételek. Zimbabwében például javult a helyzet: egy évtized alatt 15 évvel nőtt a születéskor várható élettartam .

2018-ban Szingapúr bizonyult a legegészségesebb országnak a világon
2018-ban Szingapúr bizonyult a legegészségesebb országnak a világon

A jelentés szerint egyébként általánosságban javul az egészségügyi helyzet a világ nagy részén. Egyre több ember fér hozzá az alapvető ellátásokhoz, de azt is hangsúlyozzák a szakemberek, hogy míg a múlt évtized elején számottevő javulás mutatkozott a világ össznépességét tekintve, ez a pozitív tendencia mostanra kezd visszaesni.

Érdekesség, hogy a riport szerint a kelet-európai országok lakói a legkevésbé elégedettek az egészségügyi ellátással.

A világ legegészségesebb országai:

  • 1. Szingapúr
  • 2. Luxemburg
  • 3. Japán
  • 4. Svájc
  • 5. Katar
  • 6. Ausztria
  • 7. Svédország
  • 8. Norvégia
  • 9. Hongkong
  • 10. Egyesült Arab Emírségek
  • 26. Nagy-Britannia
  • 35. USA
  • 43. Magyarország

A világ legegészségtelenebb országai:

  • 1. Közép-afrikai Köztársaság
  • 2. Csád
  • 3. Guinea
  • 4. Madagaszkár
  • 5. Benin
  • 6. Kongói Demokratikus Köztársaság
  • 7. Nigéria
  • 8. Sierra Leone
  • 9. Niger
  • 10. Uganda

Forrás: dailymail.co.uk

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!