A szalonna és a kolbász rákot okozhat

Svéd kutatók szerint összefüggés mutatható ki a feldolgozott húsok, például a szalonna vagy a kolbász fogyasztása és a hasnyálmirigyrák között.

Naponta minden 50 gramm feldolgozott hús elfogyasztása 19 százalékkal növelheti a hasnyálmirigyrák kialakulásának kockázatát. Ennek ellenére a ritka daganattípus előfordulási valószínűsége továbbra is alacsony.

A Nemzetközi Rákkutatási Alap szerint az összefüggés hátterében az elhízás állhat. A vörös és feldolgozott húsok fogyasztását már korábban összefüggésbe hozták a béldaganatok kialakulásával. A brit kormány ezért 2011-ben új ajánlásokat fogalmazott meg, mely szerint naponta legfeljebb 70 grammot szabad fogyasztani ezekből a húsokból.

A British Journal of Cancer szakfolyóiratban megjelent tanulmányban a Karolinska Egyetem kutatói tizenegy, összesen 6643 alany részvételével végzett kísérlet eredményeit elemezték. Kiderült, hogy a feldolgozott húsok fogyasztása növeli a hasnyálmirigyrák kockázatát. Minden újabb napi 50 gramm 19 százalékkal növeli a kockázatot. 100 gramm napi extra fogyasztás 38 százalékkal növeli a hasnyálmirigyrák kockázatát.

Larsson professzor elmondta, hogy mivel a hasnyálmirigyrák túlélési aránya alacsony, a korai diagnózison kívül a betegség kockázatát növelő tényezők megismerése is nagyon fontos. A szakértő azt javasolja, hogy mindenki fogyasszon kevesebb vörös húst.

A Nemzetközi Rákkutatási Alap a feldolgozott húsok fogyasztásának mellőzését javasolja. Dr. Rachel Thompson, az alap tudományos igazgatóhelyettese szerint szilárd bizonyítékok mutatnak arra, hogy a túlsúlyosság és az elhízás növeli a hasnyálmirigyrák kockázatát. Az új kutatás pedig korai jelzés lehet a betegség egy újabb kockázati tényezőjére nézve. Éppen ezért az alap mindenkinek azt javasolja, hogy hetente legfeljebb 500 gramm vörös húst fogyasszon, és teljesen kerülje a feldolgozott húsok fogyasztását.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A párásság és a köd megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!