A Pompe-kór jelei

A Pompe-kór akkor alakul ki, ha a gyerekek az anyától és az apától is hibás gént örökölnek. Nagyon fontos időben felismerni a jeleit.

A Pompe-kór lényegében olyan anyagcsere-betegség, amelynél glikogén halmozódik fel a szövetekben, elsősorban az izomszövetekben, illetve a szívizom szövetében. A betegség egyik formája már újszülöttkorban megjelenik, míg a másik csak a későbbi gyerekkorban. A betegség nagyon ritka: 40 ezer gyerekből egyet érint (ezek amerikai adatok), de olyan statisztikák is vannak, amelyek szerint csak 300 ezer gyerekből egynél fordul elő a betegség.

A betegséget az alfa-glikozidáz enzim hiánya vagy elégtelen működése okozza - egészen pontosan, hogy emiatt a szövetekben felhalmozott glikogént a szervezet nem képes lebontani. A Pompe-kór akkor alakul ki, ha a gyerekek az anyától és az apától is hibás gént örökölnek. A betegséget okozó génnek több mint háromszázféle mutációját írták le.

Izomgyengeség és szívhibák hívhatják fel a figyelmet
Izomgyengeség és szívhibák hívhatják fel a figyelmet

A csecsemőkori forma a születés után pár hónappal kezdődik, kezeletlenül pedig hamar halálhoz vezet. Erre a formára leginkább az izomgyengeség, a szívelégtelenség és egyéb szívhiba, a szoptatás nehezítettsége a jellemző, illetve hogy a gyerekek jellegzetes békatartásban fekszenek. Az érintett újszülöttek kezdetben jól fejlődnek, utána viszont azt veszik észre a szülők, hogy nem kezdenek el mozgolódni, fejüket forgatni, tartani. Az izomgyengeség és a szívelégtelenség mellett lép- és májmegnagyobbodás is kialakul. A betegség a szellemi képességekre nincs hatással.

Ha a csecsemőknél az izomgyengeséghez szívelégtelenség társul, a gyerek nehezebben eszik, nem tartja a fejét, nem fejlődik kellőképp a mozgása, esetleg megnagyobbodott a mája és a lépe, a panaszoknak pedig nincs más gyakoribb oka, akkor fölmerül a Pompe-kór gyanúja is. Ilyen esetekben meg kell nézni az érintettek alfa-glikozidáz enzimjének szintjét. Ha enzimhiányt mutatnak ki, akkor genetikai vizsgálattal nézni kell a génállományt is.

A Pompe-kór az alfa-glikozidáz enzim pótlásával kezelhető, és a csecsemőkori kezelés a halálozást szignifikánsan csökkentette. Ezzel együtt a Pompe-kór nem gyógyítható: a kezelés csak a tünetekre van hatással.

Meg lehet-e előzni a Pompe-kórt? És honnan kapta a nevét? Részletes cikkünkből ez is kiderül a Betegségek A-Z rovatban !

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Ez a vitaminhiány okozhatja a nők gyakori daganatos betegségét – Így csökkenthető a kockázat
magyar egészségügy
Eldőlt, mégsem írhatnak receptet a gyógyszerészek ősztől – Halasztják a tervezett egészségügyi fejlesztéseket
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +27 °C
Minimum: +16 °C

Az ország nagyobb részén szinte zavartalan lesz a napsütés, csupán a déli tájakon lehet több felhő, illetve időszakosan a Nyugat-Dunántúlon is megnövekedhet a felhőzet. Miután reggel az utolsó csapadékgócok is elhagyják hazánkat kelet felé, általában száraz idő lesz, de a nyugati tájakon előfordulhat néhol zápor, esetleg zivatar. Az északnyugati szél nagy területen élénk marad, néhol meg is erősödik.A csúcsértékek általában 26 és 31 fok között várhatóak, de a nyugati határszélen ennél pár fokkal alacsonyabb maradhat a maximum. Késő estére döntően 18 és 23 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn már nem kell fronthatásra számítani, ugyanakkor a vasárnapi hidegfront mögött enyhébb levegő áramlik a Kárpát-medencébe, így egyelőre a hőség sem tér vissza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?
kvíz
Felismernéd a szifilisz tüneteit? Ebből a 7 kérdésből kiderül – Teszteld a tudásod kvízünkben! Mennyit tudsz a szifiliszről? Bár a szexuális úton terjedő fertőzés régóta ismert, még mindig sok tévhit övezi. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában a betegséggel!