A nagyivás rontja a csontgyógyulást

A Loyolai Egyetem (Chicago, Egyesült Államok) munkatársai szerint a mértéktelen alkoholfogyasztás rontja a csonttörések utáni gyógyulási készséget.

Sok csontsérülés köthető alkoholfogyasztáshoz, például az ittas állapotban okozott autóbalesetek, esések. Azonban az alkohol sejt- és molekuláris szinten is befolyásolja a csontok gyógyulási készségét – legalábbis ez hangzott el az Amerikai Csont- és Ásványianyag-kutások Társaságának 2013-as tudományos találkozóján, Baltimore-ban. Dr. John Callaci és munkatársainak eredményei olyan új módszerek fejlesztését indíthatják el, melyek alkoholista betegek jobb kezelhetőségét teszik lehetővé.

A vizsgálat során kísérleti egereknél vizsgálták az alkohol csontgyógyulásra kifejtett hatását. Az állatok egyik csoportja annyi alkoholt kapott, hogy a véralkohol szint az Egyesült Államokban a vezetést még engedélyező mennyiség háromszorosát érje el, míg a kontroll egyedeket fiziológiás sóoldattal kezelték. Az alkoholos csoportban a törés helyén keletkező heg ásványi anyagtartalma kevesebb volt, ami a gyengébb újdonképződött csontot eredményezett.

Az alkohol molekuláris szinten növelte az oxidatív stresszt is. Emellett a valódi kezelt csoportban a törést elárasztó őssejtek aktivitása is csökkent, ugyanis kevesebb OPN nevű fehérjét állítottak elő, mint a fiziológiás sóoldatos állatok.

Lassabban gyógyulnak a csontok az alkoholtól

A kutatók a jövőben olyan módszerek fejlesztését tervezik, ami az alkohol negatív hatásait egyensúlyozná. Az egyik módszer mesterségesen bejuttatott őssejtek adása lenne, míg a másik antioxidáns terápia kivitelezésével érhetné el a kívánt célt. Persze az is elképzelhető, hogy a két eljárás nem alkoholista egyéneknél is fel tudná gyorsítani a gyógyulási folyamatot.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Ez a vitaminhiány okozhatja a nők gyakori daganatos betegségét – Így csökkenthető a kockázat
magyar egészségügy
Eldőlt, mégsem írhatnak receptet a gyógyszerészek ősztől – Halasztják a tervezett egészségügyi fejlesztéseket
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +27 °C
Minimum: +16 °C

Az ország nagyobb részén szinte zavartalan lesz a napsütés, csupán a déli tájakon lehet több felhő, illetve időszakosan a Nyugat-Dunántúlon is megnövekedhet a felhőzet. Miután reggel az utolsó csapadékgócok is elhagyják hazánkat kelet felé, általában száraz idő lesz, de a nyugati tájakon előfordulhat néhol zápor, esetleg zivatar. Az északnyugati szél nagy területen élénk marad, néhol meg is erősödik.A csúcsértékek általában 26 és 31 fok között várhatóak, de a nyugati határszélen ennél pár fokkal alacsonyabb maradhat a maximum. Késő estére döntően 18 és 23 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn már nem kell fronthatásra számítani, ugyanakkor a vasárnapi hidegfront mögött enyhébb levegő áramlik a Kárpát-medencébe, így egyelőre a hőség sem tér vissza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?
kvíz
Felismernéd a szifilisz tüneteit? Ebből a 7 kérdésből kiderül – Teszteld a tudásod kvízünkben! Mennyit tudsz a szifiliszről? Bár a szexuális úton terjedő fertőzés régóta ismert, még mindig sok tévhit övezi. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában a betegséggel!