A mai fiatalok már 120 évig élhetnek

Több európai országban is gyógyszerkísérletek elindítását tervezik az elkövetkező három évben olyan készítményekkel, amelyek jelentős mértékben segíthetnek megnövelni a születéskor várható élettartamot.

Egyelőre nem tisztázott pontosan, hogy miként befolyásolná az életminőségünket, ha 120 évig élnénk, egyben az ezt elősegítő gyógyszerek mellékhatása sem ismert. Mindazonáltal kutatások igazolják, hogy lehetséges lelassítani az emberi szervezet biológiai, belső öregedési folyamatát, ezáltal pedig akár évtizedekkel tovább élhetünk a jövőben, mint eddig.

Egy brit kutatás eredményei szerint a születéskor várható élettartam 2030-ra akár a 90 évet is meghaladhatja az iparosodott országokban. Részletek itt.

A módszer alapját a peptidtechnológia jelenti, amelynek termékei a DNS-sel interakcióba lépve képesek serkenteni az élettartam növelésében szerepet játszó fehérjék termelését. Oroszországban már elérhető hat ilyen készítmény. Ezek között a Thymalin az immunrendszert tartja karban, a Cortexin pedig az agyi aktivitást képes megfelelő szinten tartani. A szükséges peptideket olyan fiatal állatokból nyerik ki, amelyek szövetei strukturálisan hasonlítanak az emberi szövetekhez.

A jövőben jelentősen megnőhet az emberek élettartama
A jövőben jelentősen megnőhet az emberek élettartama

A téma világszerte elismert úttörője, Vladimir Khavinson gerontológus elmondta, az öregedés egyik legfontosabb jele a fehérjeszintézis csökkenése, amely ugyanakkor peptid bioregulátorok használatával visszaállítható a normális szintre. A szakember szerint fontos megérteni, hogy érthetően senki sem szeretne hosszú, de egészségtelen életet élni. A fő cél tehát, hogy az emberek olyan sokáig maradjanak egészségesek, ameddig csak lehetséges idős korban. A professzor úgy véli, a tiszta környezet, a friss ételek, a fizikai aktivitás és az orvostudomány, különösen a peptidtechnológia fejlődése együttesen lehetővé tehetik a mai fiatalok számára, hogy akár 120 éves korukig éljenek.

A moszkvai GLMED orvosi központ egyik hasonló témában folytatott tanulmánya igazolta, hogy ezek a gyógyszerek egészséges életmóddal kombinálva átlagosan két évvel mérsékelték a résztvevők biológiai korát alig 12 hónap alatt. Az egészséges életmódot a kutatás során a fizikai aktivitás és a stressz kerülése mellett a mediterrán étrend jelentette. Mario Barbagallo, a Nemzetközi Gerontológiai Társaság elnöke szerint a mediterrán diéta hatása világszerte ismert. Kutatások igazolták, hogy az ezt követő emberek tovább élnek, valamint kevésbé hajlamosak a szív- és érrendszeri betegségekre, az elhízásra, az érelmeszesedésre , a cukorbetegségre és a rosszindulatú daganatokra.

Forrás: Daily Mail

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában kissé felhős, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!