A hatékony fogyókúra titka még mindig ugyanaz

A kutatók újabb bizonyítékot találtak arra, hogy a megfelelően folytatott diéta és testmozgás segít a túlsúlyos, elhízott és súlyosan elhízott embereknek a fogyásban.

A Journal of the American Medical Association szaklapban közzétett két tanulmány kimutatta, hogy a viselkedésbeli változások jelentős hatást gyakorolhatnak a fogyásra, szemben a manapság egyre népszerűbb sebészeti beavatkozásokkal, például a gyomorszűkítő műtétekkel. Mindkét tanulmány során előre csomagolt ételeket használtak, és pénzügyi ösztönzést adtak a résztvevőknek. A kaliforniai Moores Cancer Center által Cheryl Rock vezetésével végzett kutatásban kétéves kísérletet folytattak 442 túlsúlyos tizennyolc és hatvankilenc év közötti nő részvételével. Testtömegindexük 25 felett volt.

A résztvevők személyes, illetve telefonos tanácsadáson vettek részt, és ingyenes, előre csomagolt élelmiszereket kaptak, és megadott utasítások alapján heti öt nap, naponta 30 percig testmozgást végeztek. Két év múlva a központban tartózkodó résztvevők átlagos testtömegcsökkenése hét kilogramm, vagyis kezdeti testsúlyuk körülbelül 7,9 százaléka volt. A telefonos tanácsadáson részt vevő csoport tagjai átlagosan hat kilogrammot, vagyis testtömegük 6,8 százalékát fogyták le.

A kontroll csoportba tartozó nők két alkalommal személyre szabott fogyókúrás tanácsadási foglalkozáson vettek részt egy dietetikussal, és havonta jártak tanácsadásra. Esetükben az átlagos fogyás két kilogramm, vagyis testsúlyuk 2,1 százaléka volt. A tanulmány végére a központban tartózkodó, illetve a telefonos tanácsadásban részt vevő csoport tagjainak több mint a fele adta le testsúlyának legalább öt százalékát, míg a kontrollcsoportban ez csak 29 százaléknak sikerült.

"A tanulmány arra utal, hogy az ösztönzött, strukturált fogyókúrás program az ingyenes, előre elkészített élelmiszerekkel hatékonyabban segíti a fogyást a szokásos fogyókúrás csoporthoz viszonyítva. Ráadásul a testtömegcsökkenés a két évvel későbbi lekövetéskor is megmaradt" - állították a szerzők, hozzátéve, hogy már egy kevés fogyás is csökkentheti a szív-érrendszeri betegségek és a cukorbetegség kockázatát. A résztvevők minden alkalommal 25 dollárt kaptak, amikor ellátogattak a klinikára.

A második, intenzív egyéves tanulmány, melyet Bret Goodpaster vezetésével a Pittsburgh Orvostudományi Egyetemen végeztek, hasonló eredményre jutott. A kutatók 130 súlyosan elhízott felnőtt férfit és nőt vizsgáltak, akik nem szenvedtek cukorbetegségben. Az alanyokat véletlenszerűen két csoportba osztották: az egyikben 12 hónapig diétáztak és testedzést folytattak, a másikban viszont a diéta mellett a testmozgást hat hónappal késleltették. A testmozgás gyors sétát jelentett a hét öt napján, egy-egy óráig. A cél legalább napi 10 ezer lépés megtétele volt. A résztvevők szerény pénzügyi ösztönzést is kaptak céljuk eléréséhez, rendszeresen beszélhettek táplálkozás-szakértővel, és ingyenes étkezéseket is kaptak.

Hat hónap múlva a diétázó és testmozgást végző csoport többet fogyott, mint az, amelyben az edzést elhalasztották: 11 kilogrammot illetve 8 kilogrammot. A kísérlet végére azonban a fogyás közel azonos volt mindkét csoport esetében: 12 kilogramm illetve 10 kilogramm. A kutatók hozzátették, hogy mindkét csoport tagjainak derékbősége, vérnyomása, inzulinrezisztenciája, hasizsír- és májzsírmennyisége csökkent.

"A viselkedés alapú megközelítésmódokat alkalmazó, intenzív életmódbeli intervenciók klinikailag jelentős fogyást eredményezhetnek, és javíthatják a kardiometabolikus kockázati tényezőket súlyosan elhízott személyekben" - foglalták össze a kutatók. A pácienseknek azt tanácsolják, hogy minden fogyókúrás programban már korán kezdjék el a testedzést.

A tanulmány szerint az elhízás a 21. század egyik legsúlyosabb közegészségügyi problémája. Az elhízás az elmúlt három évtizedben gyorsan terjedt, különösen az afro-amerikai nők körében.

Az Egyesült Államokban a népesség 68 százaléka túlsúlyos vagy elhízott, ami jelentősen növelheti a diabétesz, a magas vérnyomás és egyéb rendellenességek kockázatát.

Forrás: Medipress hírszolgálat

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

szemproblémák
Apró pöttyöket vagy úszó szálakat látsz a szemed előtt? Ez állhat a háttérben
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
fahéj
Ez a kedvelt ízesítő többet árthat, mint használ
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +2 °C

Északnyugat felől előbb fátyolfelhők vonulnak fel, majd a Dunántúlon és a középső tájakon alacsonyabb szinteken is megvastagszik a felhőzet. A Tiszántúlon délutánig még jobbára derült marad az ég. Az ország északnyugati felén helyenként fordulhat elő - jellemzően gyenge - eső, zápor. Az északnyugatira forduló szél napközben egyre több helyen megélénkül, az Észak-Dunántúlon átmenetileg meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 15 és 18 fok között valószínű, de a Rábától nyugatra pár fokkal hűvösebb lesz, ott a maximum már délelőtt beállhat. Késő este többnyire 3 és 9 közötti értékek várhatók. Ma változékony, szeles idő várható záporokkal, miközben az orvosmeteorológiai helyzet viszonylag kedvező marad.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!
kvíz
Melyik állat nyelve hosszabb a testénél? – Teszteld a tudásod! Az állatvilág tele van meghökkentő érdekességekkel. Tudtad például, hogy egyes állatoknak több szívük is van, képesek átharapni egy koponyát, vagy akár a vízen is járni?