A féladag hízlal?

A vásárlókat könnyen befolyásolja az áru címkéjén látható megjelölés, emiatt többet fogyasztanak a "kis"-nek megjelölt ételekből, szemben a "nagy adaggal".

A Journal of Consumer Research hasábjain megjelent cikk felveti, hogy a szinte járványosan terjedő elhízáshoz nagyban hozzájárul a terméken látható megjelölés, ugyanis az elmúlt években az élelmiszeradagok valódi méretei drámaian nőttek. Aradhna Krishna (Michigani Egyetem) és munkatársai szerint ez a tendencia felelőtlen fogyasztási magatartásra sarkall, vagyis több fogyasztáshoz vezet, mint amit gyomrunk valóban igényelne, ami hosszabb távon a populáció elhízását segíti elő.

A vizsgálatban a kutatók manipulálták az ételek megnevezését: 15, egyformán 80 grammos süteményt helyeztek egy asztalra, az egyik tálra "nagy", a másik tálra "közepes" megjelölést írták. Azok, akik a "közepes" sütikből fogyasztottak, átlagosan 12 grammal többet fogyasztottak, mint akik a "nagy" tálból ettek, pedig utólag a "közepes" csoporthoz tartozók meg voltak róla győződve, hogy a másik csoportnál kevesebb ételt vettek magukhoz.

A laboratóriumi kísérletek hasonló eredményt hoztak. Itt a tudósok ropi, mogyoró, és aprósütemények kiszerelésével trükköztek. Amennyiben a tesztalanyokat a rágcsálással párhuzamosan egyéb tevékenységre sarkallták, még kevésbé figyeltek oda a táplálkozásra. A "kis" adag egy táljából valójában tíz mini szendvics fogyott el, ezt a résztvevők utólag csak nyolcnak gondolták, ám egyéb tevékenység mellett már úgy vélték, hogy csak hét fogyott el.

Krishna és munkatársai szerint standardizálni kellene a "kis", a "közepes" és a "nagy" kifejezéseket, hogy minden forgalmazónál ugyanazt jelentsék.

Forrás: Medipress hírszolgálat

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
vércsoportok
Ez a legritkább vércsoport a világon – Nem véletlenül hívják aranyvérnek
halfogyasztás
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
női anatómia
Meglepően sok nő nem tudja, hány testnyílása van odalent
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +6 °C

Zavartanul napos, száraz időre számíthatunk. A délkeleti szelet elsősorban az Észak-Dunántúlon kísérhetik élénk, Sopron környékén olykor erős lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 26 fok között várható, a nyugati országrészben lesz a legmelegebb.Késő estére 10 és 17 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat, így fronthatásra nem kell számítani, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!