A fehérekben nagyobb eséllyel alakul ki a ritka csontrák

A kutatók kimutatták, hogy az Ewing-szarkóma, a csontot és a lágyszövetet támadó ritka rákbetegség egyenlőtlenül a fehér embereket sújtja a leginkább.

Ezen felül a betegségben szenvedő fehérek között a férfiak nagyobb valószínűséggel halnak bele a betegségbe, mint a nők - áll a Cancer június 22-i számában megjelent tanulmányban. A miami egyetem kutatói Dr. Sean Scully vezetésével az Országos Rákkutató Intézet több mint 30 évre visszanyúló adatait elemezték. Eredményeikből az derült ki, hogy a fehérek esetében a legmagasabb a Ewing-szarkóma kialakulásának kockázata (100 000 főből 155 eset), őket követik a ázsiaiak/csendes-óceániak (100 000 főből 82 eset), majd az afro-amerikaiak (100 000 főből 17 eset). A kutatók azt is elmondták, hogy a betegség előfordulása a fehérek körében az elmúlt három évtizedben nőtt.

A Ewing-szarkóma tumorjai gyakran már gyermekkorban vagy fiatal felnőttkorban megjelennek, és a test bármely pontján kialakulhatnak. Leggyakrabban a medencében, a mellkasban, a lábszár és a kar hosszú csontjaiban jelentkeznek. Tünetei közé tartozik a bőr alatt észlelhető csomók és a csontfájdalom. Az ötéves túlélés jó, amennyiben a tumort időben kimutatják.

A kutatók szerint további kutatásokra van szükség annak megállapításához, miért figyelhető meg a Ewing-szarkóma magasabb aránya a fehérek körében. Scully azt reméli, hogy a tanulmány fényt derít a rasszokat és nemeket érintő egyenlőtlenségekre, ami talán jobb kezelések kifejlesztéséhez vezet a jövőben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Van egy kis baj a leveskockákkal
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +12 °C

Estig még napos idő várható az általában kevés gomolyfelhő mellett, melyek nagyobb része fokozatosan feloszlik, egyre többfelé kiderül az ég. Csapadék nem várható. Az északias irányú szél még sokfelé lesz élénk, erős, az ország középső részén, egy összeáramlási zóna mentén mérsékelt maradhat a légáramlás.Késő estére 13 és 21 fok közé hűl le a levegő. Fronthatás ezekben a napokban nem érvényesül, időjárásunkat anticiklon alakítja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?