A depresszió ugyanolyan halálos, mint a dohányzás

A norvégiai Bergen Egyetem és a londoni King's College Pszichiátriai Intézet kutatói kimutatták, hogy a depresszió ugyanolyan kockázati tényező a halálozás szempontjából, mint a depresszió.

Az adatbázis elemzése során, melyben 60 ezer páciens egészségi állapotát követték 4 éven át, a tudósok kimutatták, hogy a mortalitási (azaz halálozási) kockázat hasonló mértékben volt emelkedett a depressziósok és a dohányzók között. A tanulmány a depresszió mortalitásnövelő hatása mellett kimutatta, hogy a nyugtalanság viszont csökkentette a mortalitást. Dr. Robert Stewart, a kutatócsoport vezetője szerint a munka fő üzenete, hogy "egy kis aggodalom még használhat is."

"Úgy tűnik, a depressziós-aggodalmaskodók közt is kétféle rizikócsoportról beszélhetünk. A túlságosan aggodalmaskodó emberek sebezhetőbbek a stresszt hordozó tényezők iránt, és a fokozott stressz például szív- és érrendszeri betegségekhez vezethet. Másrészt azok, akik aggodalmi szintje alacsony mértékű, nem törődnek egészségi állapotukkal, ami magyarázza a magasabb mortalitást." - magyarázta a furcsa jelenséget a szakember. A kapcsolatot jól magyarázza a segítségkereső magatartás hiányát: a depressziós emberek eleve nem fordulnak másokhoz segítségért, vagy nem is kapják meg azt a figyelmet, amit szeretnének, míg a nyugtalanabb, izgágább beállítódás esetén pont ellenkező a helyzet.

"Engem nem lepett meg, hogy az orvosok kevésbé figyelnek oda a depresszió melletti panaszokra, ugyanis ezt a depresszióval magyarázzák, azonban a nyugtalan betegeket alaposabban megvizsgálják, mert azt gondolják, nyugtató hatású lehet egy kivizsgálás." - mondta Stewart.

A kutatók szerint eredményeik egybevágnak azon korábbi vizsgálatokkal, melyek megállapították, hogy a mentális rendellenességben, depresszióban szenvedő betegek fizikai egészségi állapota is rosszabb az általánosnál. Dr. Stewart szerint a mentális betegségeket jövőben alaposabban ki kell vizsgálni, feltérképezve az egészségre veszélyes kockázati faktorokat, mint a magas vérnyomás, koleszterin, étrendi tényezők, dohányzás, testmozgás hiánya. Ezáltal a jelenleginél komplexebb kezelés valósulhatna meg.

Forrás: Medipress hírszolgálat Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
vizelés
Így kell helyesen pisilni – kövesd a szakértő útmutatását!
Ekkor kell átállítani az órákat – idén könnyű eltéveszteni
magas vérnyomás
Új ajánlást adtak ki a kardiológusok: így változik a vérnyomáskezelés
szülés utáni regeneráció
„Egy normális orvos nem csinál ilyet” – A férjöltés egy szülész-nőgyógyász szemszögéből
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +4 °C

A felhős tájakon szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, egyre inkább a gyengén felhős, napos idő válik jellemzővé. Délután, este az északkeleti tájak fölé vastag felhőtömbök sodródhatnak, amelyekből egy-egy záporos csapadékgóc is előfordulhat. Az északi, északnyugati szél a délnyugati országrész kivételével ismét nagy területen megerősödik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 15, 20 fok között alakul. Orvosmeteorológiai szempontból ez a nap hozza a legkiegyensúlyozottabb terhelést a szervezet számára az utóbbi időkben.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a csont erősebb, mint a beton. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Válaszolj 14 kérdésünkre, és kiderül, mennyit tudsz az emberi test elképesztő titkaiból!
kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!