A csimpánzok ebben is hasonlítanak az emberre

Húsz évig vizsgálta egy kutatócsoport a csimpánzokat, és kiderítették, szervezetük ugyanúgy reagál a stresszre, mint az emberé, ráadásul ugyanúgy öregszenek, mint mi.

Az emberhez hasonló módon öregszenek a csimpánzok, amit a kortizolszint változása jelez - állapították meg az Új-mexikói Egyetem és az ugandai Kibale Csimpánzprojekt tudósai. A Proceedings of the National Academy of Sciences című szaklapban bemutatott tanulmányukban a kutatók a Kibale Nemzeti Parkban élő csimpánzok húsz éven át tartó megfigyelésének eredményeiről számoltak be.

csimpánz, ember, öregedés
A csimpánzok és az emberek DNS-e 98 százalékban megegyezik. Fotó: Getty Images

A stresszhormon a kulcs

Korábbi vizsgálatok megállapították, hogy az emberek öregedése során változások következnek be a hipotalamusz-hipofízis-mellékvese (HPA) tengelynél. Ez egy funkcionális kapcsolat a hipotalamusz, a hipofízis és a mellékvesekéreg között, amely biológiai rendszer fontos szerepet játszik abban, hogyan reagál az ember a stresszre . Ennek egyik módja a kortizol, az anyagcserét és a vérnyomást szabályozó hormon szintjének megemelkedése. A kutatások azt is megállapították, hogy a megnövekedett kortizolszint olyan problémákhoz is vezethet, mint a tiszta gondolkodás képességének csökkenése, az immunrendszer meggyengülése és a gyulladások - amelyek mind az emberi öregedés tünetei is. Most azonban úgy tűnik, mindez a csimpánzokat is jellemzi - írja a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportál.

4 különböző módon lehet öregedni Bárki, aki részt vett már osztálytalálkozón, pontosan tudja, hogy az emberek különböző módon öregszenek. Némi túlzással vannak, akik pár évtized alatt mintha évszázadokat hagytak volna a hátuk mögött, mások viszont úgy néznek ki, mintha most kapták volna meg az érettségi bizonyítványt. Úgy néz ki, a kutatóknak sikerült megfejteni, miért öregszünk eltérően. Kattintson a részletekért.

Húsz év munkája

Az amerikai és ugandai kutatócsoport munkája egy kiterjedt tanulmány része volt, amely a csimpánzok fizikai és viselkedésbeli jellemzőit igyekezett megfigyelni a természeteshez hasonló környezetben. Ennek részeként a tudósok műanyag zacskókat helyeztek ki a park fáira azon a részen, ahol a csimpánzok éltek, hogy vizeletmintákat gyűjtsenek 59 felnőtt állattól. Húsz éven át gyűjtötték ezeket a mintákat és elemezték az összetételüket. Arra jutottak, hogy az idősödő csimpánzoknál is megemelkedik a kortizol szintje, ami a szakértők szerint arra utal, hogy a csimpánzok ugyanúgy öregszenek, mint az emberek.

Közös ősi tulajdonság

A vizsgálatok szerint a hímekben általában akkor a legmagasabb a kortizol szintje, amikor megkörnyékezik a szexuálisan befogadóképes nőstényeket, ez a hatás azonban idősebb korukra változik, a kortizolszint kisebb mértékben emelkedik. A nőstényeknél is a ciklusuknak ebben a szexuálisan aktív idejében legmagasabb a kortizolszint, amikor a vetélkedő hímek miatt nagy rajtuk a nyomás. Ez a hatás esetükben koruk előrehaladtával egyre növekszik. A szakértők szerint valószínűleg az emberszabásúakban a kortizolszint emelkedése ősi tulajdonság, és mint ilyen, természetes részét képezi az öregedés folyamatának. Tehát az embereknél sem a megnövelt élethossz vagy a nem megfelelő környezeti hatások mellékterméke.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
szemproblémák
Apró pöttyöket vagy úszó szálakat látsz a szemed előtt? Ez állhat a háttérben
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +11 °C
Minimum: +4 °C

Változó vastagságú és mennyiségű felhőzetre számíthatunk, majd északkelet felől elkezd vékonyodni a felhőzet. Elszórtan várható záporeső, amelyet jégdara, akár dörgés, villámlás is kísérhet. Az északi, északkeleti szél többfelé élénk lesz.Késő estére 3 és 8 fok közé hűl le a levegő. Egy kellemes, frontmentes tavaszi hét után ma hidegfront alakítja az orvosmeteorológiai helyzetet, ami az érzékenyeknél kellemetlen panaszokat okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!