A családi halmozódás súlyosbítja a depressziót (2)

Az, akiknek családjában már előfordult depresszió, szorongás, alkohol-és drogfüggőség, nem csak hogy hajlamos ezekre a betegségekre, de általában sokkal súlyosabb formában jelentkezik nála és több kezelésre is van szüksége - olvasható egy tanulmányban.

Depresszió

Új-Zélandon közel 30 évig végezték a tanulmányt, melynek során 981 ember életútját kísérték figyelemmel 3-32 éves koruk között. Adatokat gyűjtöttek az ő és családtagjaik pszichiátriai állapotáról.

Négy pszichiátriai zavarral foglalkoztak: a depresszióval, a szorongással, valamint az alkohol-és drogfüggőséggel - írta az Archives of General Psychiatry. Míg az közismert, hogy a családi kórtörténet növeli az esélyt a fenti állapotok bármelyikének kialakulására, ez a tanulmány arra volt kíváncsi, hogy mennyire súlyosan érintettek - tették hozzá a kutatók.

A tanulmány kimutatta, hogy azok, akiknek a családjában korábban már előfordultak ezek a betegségek, nagyobb eséllyel betegedtek meg maguk is, a családi és társas életükben, továbbá a munkájuk során nagyobb gondot jelentett.

"A családi háttér összefügg azzal, hogy mind a négy betegség kezelését gyakrabban veszik igénybe (a szorongásos zavar esetében nem figyelhető meg jelentős emelkedés)" - írták a kutatók. A családi anamnézis azonban nem mutatott összefüggést a négy betegség korai megjelenésével.

"A depressziós, szorongásos zavarban szenvedő, alkohol- és drogfüggő betegek esetében a családi háttér vizsgálata segíthet meghatározni, hogy kinél fog ismét felbukkanni a zavar, ki fogja a legnagyobb eséllyel igénybe venni a kezelést" - írták. "A családi anamnézis segítségével beazonosíthatóvá válhat az a csoport, akiknél szükség lehet elsődleges vagy korai beavatkozásra, illetve azok is, akik esetében a zavar gátolja a normális életvitelt."

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

A ködfoltok feloszlását követően az északkeleti, keleti országrészben lehet kevesebb felhő, naposabb idő, de átmenetileg a Dunántúl egyes részein is szakadozottabbá, vékonyabbá válhat a felhőzet. Legfeljebb elvétve szemerkélhet az eső. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt lesz. A déli órákban általában 7 és 12 fok közötti értéket mérhetünk. Késő estére 1 és 7 fok közé hűl le a levegő. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra