Bár az állítás alapjául szolgáló kutatást egereken végezték, a kutatók szerint az ő érzékelésük nagyon is hasonlít az emberekéhez. A Science hasábjain megjelent tanulmány szerint az eddig ismerteken kívül képesek vagyunk a szén-dioxid érzékelésére is.
A kutatók egyes egértörzseknek kiütötték különböző ízlelőreceptor-génjeit, majd szódavizet vagy szén-dioxidot adtak nekik. A savanyú ízt érzékelő sejtekkel nem rendelkező egerek nem reagáltak, ami arra utal, hogy nem érezték a szénsavasságot.
A kutatók azonosítottak egy enzimet, amely az egerek savanyú ízt érzékelő sejtjeiben fordul elő és összehangolja az egész folyamatot. Az enzim a szén-dioxid lebontását végzi, miközben többek közt protonok képződnek. Ezek aktiválják a savanyú ízt érzékelő sejteket, amelyek a savanyú íznek megfelelő jeleket küldik az agy felé. Az enzimmel nem rendelkező egerek kisebb választ produkáltak a szénsavas víz és a szén-dioxid gáz esetében is.
Hogy miért nem érezzük akkor a szénsavas italokat savanyúnak? A kutatók szerint azért, mert a szénsavasság érzetét az ízérzeten kívül mechanoreceptorok is közvetítik, amelyek a nyelven szétrobbanó buborékok okozta csiklandozást érzékelik. Valószínű, hogy az agy másképpen értelmezi a savanyú ízt, mikor ezzel az érzettel együtt jelenik meg.
Lehet, hogy az állatok számára ez a képesség a rothadó élelmiszerek elkerülését tette lehetővé, hiszen abból gáz szabadul fel. Erre utal, hogy a muslicák is képesek felismerni a szénsavasságot, amelynek révén el tudják különíteni a - számukra ideális - részben rothadt gyümölcsöt a teljesen rothadtaktól.
Forrás: Medipress hírszolgálat
