A járvány után éledeznek az európai mozik

Franciaországban tavaly visszatértek a nézők a mozikba, számuk ugyanakkor továbbra is elmarad a pandémiát megelőző évek adataihoz képest.

Franciaországban tavaly visszatértek a nézők a mozikba: a több mint 152 millió megváltott jegy a koronavírus-járványt megelőző évek (2017-2019) látogatottsága háromnegyedének felel meg, ami világviszonylatban az egyik legjobb aránynak számít. Bár a legnézettebb filmek toplistáját továbbra is amerikai akciófilmek vezetik, tavaly először a francia filmek több nézőt vonzottak, mint az amerikaiak.

Elmarad a látogatók száma a pandémia előtti időkhöz képest

A francia Nemzeti Filmközpont (CNC) hétfőn közzétett adatai szerint 2022-ben 59,2 százalékkal többen váltottak jegyet a franca mozikba, mint 2021-ben, de még 26,9 százalékkal kevesebben, mint 2017 és 2019 között, amikor is az éves átlag 208 millió volt. Ellentétben 2020-szal és 2021-gyel, tavaly már egyetlen mozi sem volt zárva a koronavírus-járvány miatt, de március közepéig még szigorú intézkedések voltak érvényben: csak oltási igazolással és maszkot viselve lehetett a vetítésekre beülni, a mozikban pedig tilos volt az étel- és az italárusítás, illetve -fogyasztás.

mozi, járvány
Egyre többen térnek vissza a mozikba. Fotó: Getty Images

„Ez nagyon biztató eredmény egy egyelőre még rendkívüli helyzetben. Franciaország az egyik legjobb fejlődést produkálta a világon, korlátozottabb visszaeséssel az Egyesült Államokhoz, Dél-Koreához, Németországhoz, Spanyolországhoz vagy Olaszországhoz képest” - írta közleményében Dominique Boutonnat, a CNC elnöke. A legnézettebb filmek listáját az amerikai akciófilmek vezetik: az Avatar - A víz útja című alkotást több mint 8 millióan, míg a Top Gun: Maverick című filmet 6,7 millióan látták. Harmadik helyre került a Minyonok: Gru színre lép című animációs kalandfilm, amelyre 3,9 millióan váltottak jegyet, a Jurassic World: Világuralom című kalandfilmet 3,5 millióan, a Fekete Párduc 2.-t pedig 3,4 millióan nézték meg.

A francia filmek közül a Bazi nagy francia lagzik című vígjáték harmadik részét látták a legtöbben (2,4 millió), a 2015. november 13-i párizsi merényletsorozatról szóló November című thriller pedig 2,3 millió nézőt vonzott. A CNC összesítése szerint tavaly francia filmekre ültek be a legtöbben, a nézők 40,9 százaléka, megelőzve ezzel először az amerikai filmeket, amelyek a nézők 40,5 százalékát vonzották. 2017 és 2019 között a francia filmek piaci részesedése 37,2 százalék, az amerikaiaké több mint 50 százalék volt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

Döntően felhőtlen, zavartalanul napos időben lesz részünk, így csapadékra sem kell számítani. Az Alpokalján a délies, míg az Alföld egyes részein olykor az északkeleti szél megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22 és 25 fok között alakul. Sem ma, sem az elkövetkező napokban nem várható fronthatás. Anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.