Foltok az arcon: így tüntessük el

Az öregségi foltok kialakulása az idő múlásával jóformán elkerülhetetlen, mégis sokan csak akkor kezdenek el foglalkozni vele, amikor már elindult a hiperpigmentáció. A kezelésnél tehát sokkal fontosabb lenne a megelőzés, hiszen a pigmentfoltok keletkezésének könnyebb elébe menni, mint utólag eltüntetni azokat. Utánajártunk, milyen lehetőségek vannak, illetve mely megoldások azok, amiket tilos alkalmazni.

Mint ismeretes, az öregségi folt a hiperpigmentáció egyik formája. Ilyenkor a bőrben található melanin túltermelődik, és sötét foltokat, valamint egyenetlen bőrtónust okoz. Leggyakrabban a kezeken, az arcon, a nyakon, a vállakon és a dekoltázson alakulnak ki ezek az apró, lapos felületű elváltozások, melyek nagyrészt ugyan ártalmatlanok, érthető módon sokakat zavarnak. Mivel ezek az időskori pöttyök elsősorban a bőr napsugárzásnak erősen kitett területein jelentkeznek, a hatvanas korosztályban szinte mindenkinek vannak már ilyen foltjai, mivel az évek során a bőr „UV-számlája” egyre csak telítődött.

öregségi foltok, hiperpigmentáció, UV-sugárzás, fényvédelem, naptej, fényvédő krém
Az öregségi foltok korai kialakulását megfelelő fényvédelemmel előzhetjük meg

Sok múlik a genetikán

Dr. Kaszab Csilla bőr-, nemigyógyász és kozmetológus szakorvos szerint a genetikán is múlik, hogy idővel kinek hány foltja alakul ki. Illetve azon is, hogy élete során mennyire védte magát a napsugárzás öregítő, káros hatásaitól. „Hajlam esetén sajnos 30 éves kor körül is jelentkezhetnek, de 60 év körül már majdnem mindenkinek van, pont a napsugárzás bőrt öregítő hatása miatt.”

A foltok megjelenése miatt ráadásul gyakran csökken az önbizalom, mivel egyértelműen az öregedéshez köthetők. Nem csoda hát, hogy számtalan praktika és tipp kering a köztudatban a tünetek enyhítésére. Sokan házi bőrfehérítő hatású szerekkel próbálkoznak, mint például az almaecet, a citrom, a kurkuma, a joghurt, vagy ricinusolaj, melyek állítólag kitartó használat mellett halványíthatják a foltokat. Fontos azért tudni, hogy jótékony hatásukat egyelőre még semmilyen klinikai kutatás nem igazolta.

Mindezek mellett számos kozmetikai készítmény, világosító krém, vagy éppen a szalonokban elérhető kezelés áll azok rendelkezésére, akik a problémájukra professzionálisabb megoldást keresnek. A bőrápolási termékek között például különösen népszerű a kojic sav nevű összetevő, ami a japán rizsbor (szaké) erjesztésének mellékterméke. Bár biztonságosan alkalmazható a barna foltok ellen, csekély mértékben gátolja csak a melanin termelését.

Halványítás vagy eltüntetés?

Fontos tudni, hogy a kozmetikai termékekkel inkább csak halványítani lehet az öregségi foltokat, teljes megszüntetésük csak bőrgyógyászati invazív beavatkozás révén lehetséges, méghozzá kémiai hámlasztással, vagy lézerkezeléssel. Mielőtt azonban valaki erre adná a fejét, érdemes kikérni egy szakorvos véleményét.

Dr. Podányi Beáta bőr-nemigyógyász-kozmetológus szerint a pigmentfoltok (lentigok) lehetnek az előfutárai a lentigo maligna, vagy a lentigo melanoma kialakulásának. „Az úgynevezett májfoltok elsősorban hormonális hatásra alakulnak ki, ritkábban idős korban. Mielőtt kezeli valaki, jobb, ha látja szakember. Ha jóindulatú, akkor jöhet a kezelés” – véli a szakértő, aki szerint kockázatos a nem vizsgált, szóbeszéden alapuló natúr, növényi készítmények használata is, mert ezek gyakran okoznak allergiás reakciókat.

Abban mindkét szakértő egyetért, hogy a megelőzésben csak a fényvédelem játszhat szerepet, amely már a gyermekkortól kiemelten fontos. A beavatkozások előtt pedig minden esetben orvosi véleményt kell kérni. „Mert azon kívül, hogy a savas kezelések sokszor nem hozzák meg a várt eredményt, ha nagyon begyullad tőlük a bőr, akkor sajnos még daganatkeltő hatást is kiválthatnak” – figyelmeztet dr. Kaszab Csilla. A szakértő szerint az orvosi kezelésekkel, például peelinggel, lézerrel, fagyasztással, vagy égetéssel a foltok nagy része ugyan orvosolható, de ezeket csakis télen, és megfelelő fényvédelem mellett szabad alkalmazni. „És nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy hajlam esetén a kiújulás sajnos igen gyakran előfordul.”

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, melyek estére a legtöbb helyen fel is oszlanak, nagy területen kiderül az ég. Este a dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten néhol fordulhat elő kisebb zápor. Az északnyugati szelet nagy területen kísérhetik élénk, egy-egy helyen erős lökések, majd estére mérséklődik a légmozgás. A csúcshőmérséklet 20 fok körül alakul. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!