A gerinces emlős szervezete folyamatosan igyekszik kivédeni a környezetből érkező hatásokat, legyen az hőhatás, zajhatás vagy akár valamilyen érzelmi, lelki megrázkódtatást okozó esemény. Sejtjeinknek egy állandó környezetre van szükségük a működéshez és osztódáshoz, melyet a külső hatások könnyen megbontanának, ha nem lenne a szervezet folyamatos egyensúlyra való törekvése. Ezt hívjuk a test homeosztázisának - belső dinamikus egyensúlyának.
A verejtékezés - több más élettani működéssel együtt - ezt az érzékeny egyensúlyt hivatott fenntartani. Amikor környezetünk hőmérséklete magasabb, mint testünk maghőmérséklete, izzadni kezdünk . Ilyenkor egy vízből és ásványi sókból álló váladék jut ki verejtékmirigyeinken keresztül bőrünk felszínére, melynek párolgása hőelvonással jár: így szervezetünk képes saját magát hűteni.
Ha ez a folyamat nem működne, egészen egyszerűen túlhevülnénk. Ezért nagyon veszélyes genetikai rendellenesség, az anhidrózis, amikor valaki nem képes izzadni, hiszen szervezete nem képes a belső egyensúly, a homeosztázis fenntartására, hamar túlhevül.
Persze nemcsak szervezetünk hűtése a verejtékmirigyek feladata. Kétféle verejtékmirigy létezik ugyanis. Az ekkrin verejtékmirigyek a szimpatikus idegrendszer szabályozása alatt állnak, a tenyéren, az arcon, a talpon és hajtöveknél találhatók, és az előbb leírt funkció elsősorban az ő feladatuk. Vízszerű, szagtalan váladékukat a bőrön található baktériumok kezdik el bontani, valamint a levegővel érintkezve még oxidálódni is kezd: így keletkeznek a kellemetlen szagok.
Az apokrin verejtékmirigyeknek nemcsak a test hűtése a feladatuk, hanem szagjelzés a populáció többi - elsősorban ellenkező nemű - tagjának, tehát a környezet hőmérséklete helyett leginkább az érzelmi és hormonális ingerek váltják ki működésüket. Ezek a verejtékmirigyek hormonális és idegrendszeri szabályozás alatt állnak, váladékuk sűrű, tejszerű, az emlőbimbók területén, a hónaljtájékon, a külső nemi szervek körül, és a gáttájékon találhatók a bőrben. Szőrtüszőkhöz kapcsolódva termelnek váladékot, mely ugyanúgy, mint az ekkrin mirigyeknél, eleinte szagtalan - vagy legalábbis orrunkkal nem érzékelhető módon jelez -, a bőrre jutva itt is a közelben tartózkodó baktériumok és gombák "áldásos tevékenységének" köszönhetően válik szagossá. A pubertáskor elején kezdik meg a váladéktermelést.
Gyakran szubjektív társadalmi megítéléstől függ, ki mit tart fokozott izzadásnak, de az biztos, hogy ha valakinek naponta akár többször is ruhát kell cserélnie, és a normál dezodorok nem tudnak megbirkózni verejtékmennyiségével, az már fokozott izzadásnak minősülhet. Ilyen esetekben mindenképpen orvoshoz kell fordulni a testi és lelki okok kivizsgálása céljából.
