Bőrünk védelmében

(MTI-Press) Nyáron - minden orvosi jó tanács ellenére - sokan süttetik a bőrüket, akár negyven fokos hőségben is. De télen sem lazítanak, szoláriumtól várják a csokoládé barnaságot. A bőrgyógyászok pedig csóválják a fejüket. Évek múlásával nem csak a bőr öregszik, megváltoznak az anyajegyek, az aprócska szemölcsök egyre nagyobbak lesznek. A bőrünkről beszélgettünk dr.Tihanyi Lilla bőrgyógyásszal.

- Mi az összefüggés illetve a különbség a festékes anyajegy és melanoma között?

- A bőrünkön veleszületett vagy az első 30 életév alatt kialakuló anyajegyek éles szélűek, és színük eltér a környezetüktől. Az élet folyamán nem , vagy alig változnak. A melanoma a bőr rosszindulatú daganata, mely távoli áttéteket is ad. Megjelenésük alapján laikusok számára könnyen összekeverhető a két dolog , ezért érdemes bőrgyógyászhoz fordulni, aki dermatoscop / bőrmikroszkóp/ segítségével igyekszik diagnosztizálni az eseteket.

- Tapasztalatai szerint időben fordulunk orvoshoz?

- Egyre többen jönnek anyajegy vizsgálatra, de sajnos találkozunk elhanyagolt esetekkel is. Rendkívül fontos a korai felismerés, hiszen életek múlhatnak rajta. Jelenleg a legkorszerűbb anyajegyvizsgálat a számítógéppel támogatott diagnosztika, mely megállapítja a beteg melanoma rizikóját, és egy algoritmus szerint értékeli az egyes anyajegyeket ill. gyanús festékes elváltozásokat.

Mindezt bőrgyógyász szakorvos ellenőrzése mellett teszi.

- Mikor keressük fel a bőrgyógyászt?

- Új anyajegy keletkezése esetén, meglévő anyajegy változása esetén: pl. mérete, vastagsága ill. színe változik, fájdalom vagy viszketés alakul ki, vérezni vagy váladékozni kezd, környezete begyullad. Az elváltozások méretétől függ a sebészi beavatkozás nagysága, általában helyi érzéstelenítéssel történik. Az eltávolított szövetet mindenképpen szövettani vizsgálatnak kell alávetni. Él a betegek körében egy tévhit, amit ezúton is szeretnék

megcáfolni: jobb nem hozzányúlni, mert akkor válik rosszindulatúvá, akkor ad áttétet. Ez nem így van

Csak a későn eltávolított melanoma esetén - ez azt jelenti, hogy már van áttét, csak esetleg még nem tudunk róla- fordul elő, hogy a műtét után jelennek meg az áttétek.

Ezek megjelennének a műtét nélkül is, hiszen az elváltozás akkor már rosszindulatú volt.

- A szemölcs csak szépséghiba, vagy gyanús-kóros elváltozás?

- A köznyelv többféle elváltozást is szemölcsnek nevez - sokszor bizonyos anyajegyeket is - Bőrgyógyászként csak egyes vírusfertőzés által létrejövő bőrátváltozásokat nevezünk kórosnak. Korai stádiumban szerencsére a melanoma 100%-ban gyógyítható. Ne feledjük: napjainkban a melanomás halálesetek nagyobb része megelőzhető lenne egy egyszerű, fájdalommentes vizsgálattal. A melanoma a 20-30 éves korosztály leggyakoribb daganata, a 25-30 éves nők között a leggyakoribb halálok. Élete során 75 emberből egynek melanomája lesz. A jelenlegi tendenciák folytatódása szerint 2010-re ez tovább emelkedik: 50-ből egy személy ebben betegszik meg.

Beszélgetésünk végén Tihanyi Lilla megismételte: az emberek valóban felelőtlenül napfürdőznek. Hozzáfűzte, szakmai körökben ismert a szolárium negatív hatása is. Bár sokan használnak fényvédőt, de lényegesen alacsonyabb faktorszámút a kelleténél. A barnaságnak ára van: amit esetleg csak tíz-húsz év múlva tapasztalunk: száraz, ráncos bőrrel fizetünk.

Hamary Dénes

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Napos idő lesz kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. Főként Borsodban és az Alföldön néhol megélénkül az északkeleti, keleti szél.Kora délután 9 és 13 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!