3 az 1-ben ápolás: erre vágynak a szemhéjak

Tudom, nem vagyok egyedül a kifejezetten száraz és érzékeny bőrömmel. De ez nem jelenti azt, hogy beletörődnék a helyzetembe. Mivel a probléma gyakran a szemem környékét is érinti, ezért olyan sminklemosó és ápoló készítményt kerestem, ami hosszútávon javít a helyzeten.

Az elmúlt hetekben a szemhéjam környéke egyre gyakrabban volt száraz, piros, viszketett és sokszor már fájt is. Ráadásul a helyzet nem csak kellemetlen volt, hanem a hiúságomnak sem tett jót, hiszen nem csak a ráncoktól tűnik valaki idősebbnek, hanem a szárazságtól redőzött, piros bőrtől is. És ki akarna a koránál akár több évvel öregebbnek tűnni, különösképpen a középkor küszöbén?

Tapasztalatból tudom, hogy extra érzékenyként alig van olyan márka, amivel kísérletezgethetek, hiszen a legtöbb kozmetikumot egyszerűen nem viseli el a bőröm. Szerencsére vannak ma már olyan termékek is, amikről tudom, hogy annyira szenzitívek, hogy akár babákon is alkalmazhatók. A Bioderma Atoderm Intensive Eye krém is kifejezetten száraz , irritált, ekcémás bőrre lett kifejlesztve - így nem tudtam ellenállni annak, hogy kipróbáljam.

szemkörnyék ápoló, krém, teszteltük, szemkrém, érzékeny bőr, száraz bőr
Néhány nap használat után már határozottan éreztem, hogy ez a krém valóban hatásos. Fotó: illusztráció, Getty Images

Tisztít és nyugtat

A krém - vagy állagát tekintve inkább gél - praktikusnak ígérkezett, mivel egyszerre tisztít, nyugtat és regenerál. A leírás szerint naponta kétszer kezdtem el használni: reggel és este. Első alkalommal este került rá sor: adagoltam belőle egy keveset a vattakorongra, majd elkezdtem kis körkörös mozdulatokkal leszedni a nap végére maradt sminkem maradványait. Jól ment. Dörzsölés nélkül szépen eltávolította még a szempillafestéket is.

Közben nem marta sem a szemem, sem a bőröm, ami nálam egyáltalán nem magától értetődő dolog. Sajnos az irritált bőr egyik kellemetlen mellékhatása, hogy mindenféle kozmetikum - akár smink is - képes csípni. Ezúttal viszont nem ez történt, és az már csak ráadás volt, hogy a krém könnyen fel is szívódott, bátran pisloghattam anélkül, hogy utána például a szempillám idegesítően leragadt volna. Sajnos ezt is tapasztaltam már a szemhéjra is kenhető krémeknél.

Egy jó arclemosónak ezt kell tudnia Évek óta töretlen népszerűségnek örvendenek a micellás vizek, és ez nem véletlen. Ez az arctisztító szó szerint mágnesként vonzza magához a szennyeződéseket, a sminket, így mindenkinek érdemes tartania belőle egyet otthon, egyet pedig a táskájában. Az érzékeny bőrűeknek érdemes körültekintően válogatni a micellás lemosók közül - teszteltem egy terméket, amit bátran merek ajánlani nekik. Kattintson a teszt részleteiért.

Nincs felesleges mozdulat

A krémben talán az legjobb, hogy sokoldalú - nem kell többször átdörzsölni, sem leöblíteni és megszárítani az amúgy is érzékeny bőrömet a lemosás, aztán pedig még egyszer az ápolás kedvéért. Így egy kenésre megvan minden, amit csak az érez át igazán, akinek pont olyan irritált szemhéja van, mint nekem. Minél több a súrlódás, annál több az irritáció.

A kezdeti sikeren felbuzdulva, reggel ismét bekentem vele a szemhéjamat és szinte azonnal fel is tudtam kenni rá az alapozót. Ez szintén jó jelnek véltem, ahogy azt is, hogy már reggelre szebbnek tűnt a szemem környéke, mint az esti krémezés előtt. Így persze a sminkelés is könnyebben ment, ami szintén fontos szempont, hiszen egy száraz, irritált bőrre egyáltalán nem könnyű egyenletesen felkenni a festéket sem.

A hatás látható is

Néhány nap használat után már határozottan éreztem, hogy ez a krém valóban hatásos. Sokkal kevesebbet vakarásztam a szemem - korábban gyakran észrevétlenül dörzsöltem és csak akkor tűnt fel, hogy mit művelek, amikor már nem csak viszketett, hanem fájt is - és ez már alapból komoly segítség volt. A hatóanyagok a már meglévő kipirosodásokat is szépen begyógyították. Mivel a krém rendszeres használata gátolja a baktériumok és allergének elszaporodását - azaz az irritált bőr felülfertőződését - talán most már a helyzet hosszabb távon is megoldódni látszik. Remélhetőleg nem kell újabb bőrgyulladásokra számítanom.

Ráadásul nem csak érzésre, hanem látványra is élettel telibb lett a szemem környéke. Egyből üdébbnek tűntem, amit a környezetem is észrevett - pontosabban azt hitték, hogy mostanában végre jól alszom. Megemlíteném még azt is, hogy ez a készítmény nem csak felnőttek számára ajánlott - még kontaktlencse viselése mellett is -, valóban annyira kímélő, hogy akár kisbabák száraz, irritált bőrére is alkalmazható.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A keleti tájakon is gomolyosodik a felhőzet. A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, kevés helyen zivatar is lehet. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős, utóbbinál esetleg viharos széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra