Varázsgomba végstádiumú rákosoknak

A varázsgomba néven ismertté vált hallucinogén szer, a pszilocibin enyhítheti a rák utolsó stádiumában gyakran fellépő szorongást - közölték amerikai kutatók.

Az Archives of General Psychiatry című szakfolyóiratban megjelent tanulmányban a kutatók arról számoltak be, hogy rákbetegeknek egyetlen alkalommal közepes dózisú pszilocibint - az LSD-hez hasonló hatású hallucinogént - adva, azok mérhetően kevésbé voltak depressziósak az alkalmazás után hat hónappal, mint azok, akik placebót kaptak.

A kis létszámú tanulmányban 12 rákbeteg vett részt, valamennyien jól tolerálták a kezelést.

Az eredmény újraéleszt egy korábban reménykeltően indult területet: már az 1950-es, majd az 1970-es években úgy találták, hogy egyes páciensek hangulata jelentősen javult, szorongása enyhült a hallucinogének hatására. Az LSD-vel végzett tanulmányok az 1970-es években, a szigorú amerikai szövetségi szabályozást miatt megszakadtak.

Mint Charles Grob (Harbor-University of California Los Angeles) hangsúlyozta, a szövetségi törvények jelenleg a varázsgomba bármely célú használatát tiltják. Ha azonban a szer hatékonynak bizonyul a végstádiumú rákos páciensek kezelésére, az amerikai szabályozóknak meg kellene teremtenie az alkalmazásához szükséges speciális feltételeket.

Grob hozzátette, hogy két további akadémiai intézetben (a baltimore-i Johns Hopkins Egyetemen és a New York-i Egyetemen) is folynak hasonló kutatások a varázsgombával.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lehet a felhőzet. Többfelé várható jellemzően kisebb mennyiséget adó, időszakos eső. Az északkeleti megyékben a legkisebb a csapadék esélye. Az északias szelet többfelé élénk, elsősorban az Nyugat-Dunántúlon és a Bükk, Zempléni-hegység tágabb térségében erős lökések is kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 14 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!