Tengerirózsával az elhízás ellen

A Kalifornia Egyetem (Irvine) kutatói a tengerirózsa toxinjának szintetikus változatát mutatták be, mely igen ígéretesnek tűnik az elhízás és az inzulinrezisztencia kezelésében.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslései szerint a 80-as évek óta mintegy megduplázódott az elhízottak száma, 2008-ban mintegy 200 millió férfi és 300 millió hölgy élt kifejezett túlsúllyal - a populáció 11 százaléka.

A oldalain bemutatott vizsgálat számukra jelenthet új reményt: elképzelhető, hogy az ShK-186 nevű kezelőszer a Kv1.3 káliumcsatorna szelektív gátlásán keresztül képes befolyásolni a testtömeget. Korábbi állatkísérletekben a Kv1.3-hiányos egerek kapcsán vonták le azt a következtetést, amely szerint a csatorna alapvető szereppel rendelkezik az anyagcsere szabályozásában.

Az ShK-186-ot a tengerirózsa toxinja alapján fejlesztették ki, és gyógyszertani hatásait dr. George Chandy és egyetemi munkacsoportja tesztelte le. A standard gyógyszerészeti kritériumokban mindenben megfelelő anyag szelektíven célozza a Kv1.3-at, ezáltal sikeresen csökkentette a zsírban gazdag étrenden tartott egerek testtömegét, májzsírosodását, koleszterin- és vércukorszintjét. Emellett a kezelés a gyulladásos folyamatok gátlásán keresztül aktiválta a zsírszövet kalóriaégető funkcióját. Ugyanakkor a hatóanyag érdemben nem befolyásolta a hagyományos diétán tartott egyedek paramétereit.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos időre számíthatunk helyenként kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Csapadék nem várható. Az élénk északkeleti szelet sokfelé élénk, főként a Tiszántúlon olykor erős lökések kísérhetik, de délután már elkezd veszíteni erejéből a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 12 és 16 fok között várható.Késő estére 3 és 11 fok közé hűl le a levegő. A hidegfronti hatás lassanként megszűnik, így enyhülhet az általa okozott fejfájás is.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.