Napozással elkerülhető a szklerózis multiplex

A Neurology című folyóiratban megjelent friss tanulmány szerint, azok, akik sokat vannak napon és így magasabb a D-vitamin szintjük, kisebb százalékban vannak kitéve a szklerózis multiplex nevű kórnak, amely lényegében az agy és a gerincvelő krónikus betegsége.

A betegség sokszor egyetlen tünettel kezdődik, amelyet akár évekig nem követ újabb, másoknál a tünetek rosszabbodhatnak, és egyre gyakoribbá válhatnak. A tanulmány szerzője, Robyn Lucas, a canberrai Ausztrál Nemzeti Egyetem munkatársa 216 olyan 18 és 59 év közötti embert vizsgált meg, akiknél egyszer már jelentkeztek a szklerózis multiplex tünetei, majd összehasonlította őket 395 olyan alannyal, akiknél semmiféle jelét nem lehetett még látni a betegség esetleges kialakulásának. A második csoport tagjai az előbbiekkel megegyező korúak és neműek voltak, valamint Ausztrália ugyanazon részéről származtak.

A vizsgálatban résztvevőktől megkérdezték, mennyi időt töltenek a napon, és a kutatók azt is megnézték, érte-e károsodás a bőrüket, illetve mekkora bőrük melanin-tartalma. Vérvétel során a D-vitamin szintjüket is ellenőrizték.

Az eredmények azt mutatták, hogy minél több UV sugárzás ér valakit, annál kisebb az esélye annak, hogy jelentkeznek nála a betegség tünete, továbbá azok, akiket bőrkárosodás ért a nap miatt, illetve magasabb a D-vitamin szintjük, szintén kevésbé vannak kitéve a kórnak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

Az ország délnyugati harmadában a vastagabb felhőzet fokozatosan vékonyodik, és vonul déli irányba, másutt általában napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok délután időszakosan jobban összeállhatnak. A délnyugati határ mentén kisebb eső, záporeső előfordulhat, az ország többi részén csapadék nem valószínű. Az északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, napközben főképp északkeleten, keleten, estétől már több helyen erős, néhol akár viharos lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között várható. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.
kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.