Miért kell megmasszírozni a lábakat lefekvés előtt?

A talpmasszázs és a reflexológia nemcsak rendkívül kellemesek, de az egészségünkre is pozitív hatással lehetnek. Néhány egyszerű mozdulatot otthon is elsajátíthatunk - ez pedig segíthet a pihenésben egy hosszú nap után.

Több kutatás is bizonyította, hogy a láb- és talpmasszázsnak milyen kedvező hatásai vannak az egészségünkre. Egy 2002-es, a Nursing & Health Sciences című szaklapban megjelent tanulmány szerint például a láb masszírozása fokozza a vérkeringést, ellazít és segít beindítani a szervezetünk öngyógyító folyamatait is. Lássuk, hogyan javíthatjuk az egészségünket a rendszeres lábmasszázzsal!

Egy-egy 10-15 perces lábmasszázzsal jelentős mértékben javíthatjuk a vérkeringésünket, mely nagyon fontos lehet például azoknak, akik egész nap talpon vannak, esetleg kényelmetlen cipőkben kénytelenek tölteni a napot. A masszírozás hatására élénkülő vérkeringés segítségével csökkenthetjük a veseproblémák, a magas vérnyomás vagy éppen a visszerek kialakulásának rizikóját. Egy 2014-es, az Archives of Physical Medicine and Rehabilitation című lapban megjelent írás szerzői szerint a masszázs attól függetlenül előnyös az emberek számára, hogy mennyi testmozgást végeznek.

Reflexológia otthon: mely pontokat nyomjuk? A talp- és lábmasszázs rendkívül relaxáló hatású, és ezt kihasználhatjuk egy-egy nehéz, stresszes nap után. A lábmasszázs hatására ugyanis sokkal jobb, pihentetőbb lesz az alvásunk. Különösen azoknak érdemes ezt kipróbálni, akik nehezen tudnak lazítani, vagy állandóan a napközbeni problémáikon aggodalmaskodnak. A stresszcsökkentés mellett a lábmasszázs javíthatja a hangulatunkat, és csökkentheti a vérnyomást is.

A talpmasszázs a stresszcsökkentésben is segítségünkre lehet

A talpmasszázs a stresszcsökkentésben is segítségünkre lehet Azoknak is érdemes rendszeresen masszírozni a lábukat (különösen a talp középső részét), akik hátfájással küzdenek, azok a reflexológiai pontok ugyanis, melyek ezen a területen találhatóak, a krónikus hátfájást is képesek csökkenteni. Természetesen, a talp és a láb masszírozásával a lábaink fájdalmát is enyhíthetjük, emellett pedig az enyhe mértékű duzzanat ellen is hatásos lehet a masszázs (többek között a már említett vérkeringést fokozó hatásai miatt). Az alsó végtag ödémásodása tulajdonképpen azt jelenti, hogy a lábunk szövetei között felgyűlik a felesleges folyadék, és ezt a nyirokrendszer nem tudja elszállítani. A lábdagadást enyhítheti a rendszeres testmozgás, vagy a láb felpolcolása.

Hogyan masszírozzuk meg otthon a lábainkat? Egy nagyobb edényt töltsünk meg meleg vízzel, és adjunk a vízhez 5 cseppet a kedvenc illóolajunkból (a levendula, a kamilla vagy a rozmaring különösen előnyös lehet). Áztassuk ebben a lábainkat nagyjából 15 percig, majd óvatosan szárítgassuk meg a lábainkat. Üljünk egy kényelmes székre, tegyük a jobb lábunkat a bal térdünkre, és egy kevés, felmelegített masszázsolajjal (olíva-, búzacsíra- vagy kókuszolajjal) masszírozzuk át a lábainkat. Ne csak az ujjainkat használjuk, hanem a kezünk oldalát vagy az ökölbe szorított kezünket is! A lábujjainkat se hagyjuk ki: óvatosan húzogassuk meg, gyúrjuk át és hajlítgassuk meg őket! Ismételjük meg a bal lábunkkal is. Természetesen, mielőtt belekezdünk a lábunk otthoni masszírozásába, kérjük ki az orvosunk véleményét.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.