Melegítő ételek a kínaiak éléskamrájából

Nem is gondolnánk, hogy az, amit eszünk mennyire áldásos hatással lehet didergő testünkre. A hagyományos kínai és kelet-indiai orvoslás már régóta használja a melegítő, illetve hűtő ételek és italok fogalmát.

A kínaiak szerint a jang ételek melegítenek, a jinek pedig hűsítenek. Ha ezen rendszer szerint táplálkozunk, akkor télen a jang típusú ételekből válogassunk!

Megfigyelhetjük azt is, hogy ezek az ősi keleti tanácsok a természet bölcsességére támaszkodnak, hiszen pont azok az ételféleségek érhetők el könnyebben ősszel és télen, melyek melegítenek, tavasszal és nyáron pedig a hűsítő, lédúsabb terményekből válogathatunk.

Természetesen mindez nem azt jelenti, hogy télen kizárólag az alább felsoroltakat fogyaszthatjuk, de nagyobb részt foglaljanak el étrendünkben, mint máskor. Megfigyelhetjük testünk "bölcsességét" abban is, hogy a melegítő ételeket télen jobban kívánjuk. A melegítő hatású ételek és fűszerek pedig - a teljesség igénye nélkül- a következőek: ánizs, bazsalikom, bors (fekete,fehér), dió, ecet, édeskömény, fahéj, fekete tea, fokhagyma, ginzeng, gyökérzöldségek (répa, fehérrépa, cékla, karalábé), gyömbér, hagyma, kapor, káposzta, savanyú káposzta, koriander, köles, kömény, metélőhagyma, méz, mustár, petrezselyem, póréhagyma, rizs, rozmaring, sütőtök, szegfűszeg, vízitorma, vörös húsok, wasabi, zab.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.