Meditáció: újabb pszichiátriai betegség esetén bizonyult hatékonynak

Szakértők szerint az ősi meditációs technika kikapcsolja az agy azon területét, amely egy sor pszichiátriai betegséggel van összefüggésben, így enyhítve többek között a hiperaktivitás és az Alzheimer-kór tüneteit.

A tudósok remélik, hogy a felfedezés segít az idegrendszeri rendellenességek okainak felkutatásában, és könnyítheti ezek kezelését. Korábban már bebizonyították, hogy az utóbbi években oly népszerűvé vált meditáció segíti a dohányzásról való leszokást, a rákból való felépülést, továbbá alkalmazásával megelőzhető a pikkelysömör is.

A Yale Egyetem kutatói most úgy látják, a figyelem koncentrálásával és a boldogságérzés fokozásával le lehet lassítani az időskori elbutulás folyamatát. A megfigyelés vezetője, Judson Brewer így nyilatkozott: "A meditáció egy évezredek óta gyakorolt folyamat a pillanat megragadására és a jelenben való élésre. Ugyanakkor a mentális betegségek gyakran éppen a szórakozottsággal és a gondolatokba való túlzott belefeledkezéssel járnak, ezen segíthet a meditáció, mi pedig ezáltal bepillantást nyerhetünk az idegrendszeri folyamatokba."

Tudjon meg mindent az ADHD-ról, azaz a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarról kiemelt rovatunkból , és tájékozódjon az összes kezelési módról!

A Proceedings of the National Academy of Sciences című lapban megjelent tanulmány szerint a tudósok kezdő és gyakorlott, különböző technikákat alkalmazó meditálókat vizsgáltak. Úgy tapasztalták, hogy akik régóta meditálnak, azok agyának az úgynevezett default mode network-je (DMN, az agy azon része melynek aktivitása nyugalmi helyzetben magasabb, mint egy célirányos feladat végrehajtása közben) csökkentett aktivitással dolgozott. Ez a terület felelős a figyelemzavarokért, a szorongásért és a hiperaktivitásért, valamint itt keletkeznek az Alzheimer-kórért felelős béta-amiloid plakkok. Pihenés alatt és a meditáció minden technikáját alkalmazva tapasztalható volt ez a csökkent aktivitás, ezért feltételezhető, hogy aki rendszeresen meditál, kevésbé van kitéve az olyan rendellenességeknek, mint például a skizofrénia.

A Wisconsini Egyetemen szintén előkészítés alatt van egy kutatás, amely azt hivatott feltérképezni, milyen hatással van a jóga és a meditáció a veterán katonákra. Azt feltételezik, hogy ezek a technikák segíthetnek a poszttraumás jelenségek kezelésében, így legyőzhetővé válnak a nyomasztó gondolatok, az érzelmi zsibbadtság és az álmatlanság.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás a déli órákig még a déli megyékben is, majd egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Délután az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A hőmérséklet csúcsértéke nagyrészt 9 és 12 fok között alakul, de a keleti és déli naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb, az északnyugati, nyugati vidékeken pedig alacsonyabb értéket is mérhetünk. A késő esti hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra